Főrendiházi irományok, 1910. XXIII. kötet • 1278-1439. sz.
Irományszámok - 1910-1307
80 1307. szám a gyakorlatban nem vált be, mert a bírói becslés hosszadalmas és költséges volt. Az 1887. évi XLV. t.-e. megalkotása óta eltelt 29 év alatt azonban a tapasztalat azt igazolta be, hogy a becslést bizonyos esetekben mellőzni nem lehet. Vannak ugyanis olyan ingatlanok, amelyeknek értékükhöz képest elenyészően csekély adójuk van s vannak nagy értékű adómentes ingatlanok ; ilyenek az üres, valamint a nagyon csekély értékű épülettel beépített telkek, malmok, gyárak, stb. Ezeknek az ingatlanoknak a törvényszerű legkisebb értéke vagy nagyon csekély, vagy amennyiben adómentes az ingatlan, ez az érték meg sem állapítható. Az ilyen ingatlanoknál a pénzügyi kincstár teljesen ki van szolgáltatva a felek önkényének, amennyiben úgyszólván kizárólag arra az értékre van utalva, amelyet a felek bevallani jónak látnak. Ilyen esetekre nincsen más alkalmas ós megnyugtató módja a helyes órtékmegállapításnak, mint a fentebb idézett 42.000/1914. I. M. rendelet 10—21. §-aiban már más téren életbeléptetett oly eljárásnak tőrvény útján való meghonosítása, amely hasonlít a most idézett igazságügyministeri renddel tel szabályozott hatósági szakértői becsléshez Ez az értékelési mód úgy a kincstárra, mint a lélekre teljesen meg nyugtató és megbízható, amellett pedig nem oly hosszadalmas ós költséges, mint a bírói becsű. Nem szabad azonban e jog alkalmazásának zaklatássá fajulni, csak kivételes esetekben lehet avval élni, amikor a tényleges értéket más módon megállapítani nem sikerül. Ezért tervezem azt, hogy a szakértői becsűt ne a kiszabást teljesítő kir. adóhivatal, hanem a kir. pónzügyigazgatóság, illetőleg Budapesten a központi díj- ós illetékkiszabási hivatal kérelmezze. Ilyen rendelkezés mellett nagyobb a biztosíték, hogy ez a jog nem fog a felek zaklatásával járni. Ez az intézkedés nagyban hozzá fog járulni ahhoz, hogy az illetékköteles felek az illetékek kiszabása céljára a valódi értéket jobban megközelítő értékeket valljanak be. Ha ugyanis az illetékköteles fél tudni fogja azt, hogy helytelen értékbevallása szakértői becsű útján helyesbíthető s hogy esetleg annak teszi ki magát a helytelen értékbevallással, hogy a becsű költségeit is viselni kénytelen, óvakodni fog alkalmat szolgáltatni arra, hogy a pénzügyi hatóság az ingatlan értékének szakértői becsű útján való megállapítását legyen kénytelen követelni. Ezt az eljárást az adásvételekre is óhajtom kiterjeszteni, mert adásvételnek is képezik olyan ingatlanok a tárgyát, amelyeknek törvényszerű legkisebb értéke meg nem állapítható, mert adómentesek, vagy értékükhöz képest aránytalannl kevés adóval vannak megróva. Ilyen ingatlanok adásvételénél a kincstár érdekei nem lennének kellően megóva s az a körülmény, hogy az adásvételeknél szakértői becsű kórósének nem lenne helye, arra ösztönözhetné a feleket, hogy a kincstár érdekeinek kijátszására ügyleteiket burkolt adásvételek formájában bonyolítanák le. A szakasz harmadik ós negyedik bekezdése alatt foglalt rendelkezések azonosak az 1887 : XLV. t.-c. 3. §-ának két utolsó bekezdése alatt foglaltakkal. Az az intézkedés, hogy a törvényszerű legkisebb érték még a szakértői becsű útján megállapított értékkel szemben is illetékalapul veendő, ha t. i. nagyobb a törvényszerű legkisebb érték, annak az alapelvnek, s annak a most is fennálló rendelkezésnek az újabb érvényre emelése, hogy a törvényszerű legkisebb értéknél csekélyebbet illetékkiszabás alapjául, venni nem szabiul. Az 5. §. a törvényszerű legkisebb érték kiszámítására vonatkozó eljárást
