Főrendiházi irományok, 1910. XIX. kötet • 932-969. sz.
Irományszámok - 1910-951
951. szám. 267 számú betétében A/1, sorszám, 759. helyrajzi szám alatt a telekkönyv szerint 290*50 négyszögöl területtel kitüntetett s a »Magyar Általános Hitelbank« tulajdonát alkotó két ház ós telek vétel útján megszereztetik. A szóbanforgó épületek niveauja és külső kiképzése teljesen megegyezik a főkapitányság épületével, sőt az egyik épület közvetlen az utóbbi mellett emelkedik, megfelelő átalakítással ós a válaszfalak áttörésével tehát az egyes hivatali helyiségek kibővíthetők. A főkapitánysági épületnek ily kibővítésével nemcsak a főkapitánysági épületben lévő túlzsúfolt, hanem a jelenleg bérházakban kihelyezett hivatalok is megfelelő elhelyezést nyernek ós ezenfelül hely jut mintegy 20—25 főnyi rendőrkülönítmény elhelyezésére is, amellyel a jelenleg rendelkezésre álló s gyakorta elégtelennek bizon} 7 ult állandó sürgős rendőri készenlót megfelelő megerősítést nyer. Az átalakítás, berendezés ós áthelyezés költségeire a megejtett helyszíni szemle ós szakértői becslés szerint 60.000 koronányi összeg számíttatott. Az ingatlanok megvétele iránt folyamatba tett tárgyalások arra az eredményre vezettek, hogy a két telek ós a két ház 20 év alatt 5°/o kamat mellett 22.500 koronás félévi részletekben törlesztendő 900.000 korona vételárért az államkincstár által megszerezhető. A vonatkozó adásvételi szerződés a törvény megalkotása után fog megköttetni. ' Az átalakítás költségeit a belügymini s ter a törvényhozási felhatalmazás alapján a pénztári készletekből veszi igénybe és ezen összeg felhasználásáról számol. A vétel pénzügyi szempontból is előnyösnek mondható. Ugyanis a főkapitányság eddig bérházban elhelyezett hivatalai az újonnan megvett épületekben elhelyezést nyervén, azok évi 13.872 korona bérösszege megszűnik, továbbá a Béla-utca 5. szám alatt fekvő ház egész III-ik emelete, utcai pincehelyiségei és ezenfelül a Il-ik emeleten egy négyszobás lakás bérbeadás útján értékesíthető lesz. A III-ik emeleti két nagyobb és három kis lakás bére fejében évi : 1.600 + 1.600 + 800 4.000 a Il-ik emeleti lakásért 1.600 a pincehelyiségekért 1.600 összesen . . . 7.200 korona megtérülése várható. A 900.000 korona töke évi 45.000 korona törlesztési részletéből a fenti négy tétel együttes összegének: 21.072 koronának levonása után fennmaradó 23.928 korona, valamint a törlesztetlen tőkerészlet 5°/o os kamata terheli 20 évi törlesztési időn át óvenkmt az államkincstárt. Ezzel szemben mintegy egymillió korona értékű ingatlan jut az államkincstár tulajdonába. Ezek előrebocsátása után tisztelettel kérem a t. Képviselőházat, hogy a törvényjavaslatot elfogadni méltóztassék. Budapest, 1914. évi márczius hó 3-án. Sándor János s. /,., m. kir. belügyminister. 34»