Főrendiházi irományok, 1910. XVII. kötet • 843-886. sz.
Irományszámok - 1910-875
875. szám. 587 nyeinek részben való beszüntetésével volt felfüggesztve (48. §.), a fegyelmi biróság döntésére bizza, hogy mi történjék az időközben visszatartott illetményekkel nevezetesen, hogy azok esetleg mily részben legyenek az eljárási költségek a helyettesítés költségeinek vagy a kiszabott fegyelmi pénzbirságnak törlesztésére forditandók. A 41. §-ban a fegyelmi határozat kihirdetésére és kézbesítésére vonatkozó szabályokat a föllebbezési határidő meghatározása czóljából kellett felvenni. Kézbesithetetlenség esetén a javaslat szerint nem a határozat tartalmát kell közhirré tenni, hanem csupán azt, hogy a fegyelmi biróság a terhelt ügyében határozatot hozott. Minthogy a jogerős fegyelmi határozat sem tétetik közhirré, indokolatlan volna a terheltet épen egy nem jogerős határozat közzétételével megbélyegezni. 42. §. E szakasz az elsőfokú fegyelmi biróság határozata ellen úgy a fegyelmi eljárást elrendelő felsőbbség mint a terhelt részére föllebbezési jogot ad. A legteljesebben érvényesül tehát a paritás elve a föllebbezésnél. Az állandó napibéresek és munkások fegyelmi ügyeinek tárgyalására hivatott külön fegyelmi biróság határozatai ellen, minthogy a biróság határozata csakis arra az egy kérdésre irányulhat, hogy a terhelt elbocsáttas sék-e vagy sem s igy e fegyelmi határozat meghozatalánál minden különösebb komplikáció ki van zárva, föllebbezésnek helye nincs s e határozat kihirdetésével jogerős. A munkás fegyelmi biróság határozatában tehát úgy a vasutvállalat, mint a terhelt megnyugodni kénytelen s igy a teljes paritás itt is érvényesül. 43., 44., 45. §§. A 43. és 44. £§. rendelkezései az eddigiekből önként következnek. A fegyelmi büntetések nyilvántartása tekintetében a 32. §-nál a rendbüntetésekre vonatkozólag már emiitettek irányadók. Fontos intézkedést tartalmaz a javaslat 45. §-a, a midőn a jogerős fegyelmi határozat ellen a fegyelmileg elbocsátott alkalmazottnak bizonyos esetekben az újrafelvétel jogát adja meg. Ezt a jogot azonban nem lehetett olyan széles körre kiterjeszteni, mint a melyben azt a bűnvádi perrendtartás szabályozza, mert a vasutat nem lehet arra kötelezni, hogy elbocsátott alkalmazottját esetleg hosszú idő lefolyása után vegye vissza a szolgálatba. Az újrafelvétel jogát az elbocsájtott alkalmazott halála esetében meg kellett adni házastársának és gyermekeinek is a végből, hogy az anyagi igazságnak meg nem felelő elbocsátás folytán elvesztett ellátási igényüket az illető végellátási intézettel szemben órvónyesithessék. Arra az esetre, ha a fegyelmi biróság az újrafelvétel következtében az előző elbocsátó Ítéletet hatályon kivül helyezi, a javaslat kötelezőleg kimondja, hogy az elbocsátott alkalmazottat az új határozat jogerőre emelkedésével állásába vissza kell helyezni, illetve, ha az alkalmazott házastársa vaey gyermeke ólt újrafelvótellel, az ezeket megillető végellátást folyósitani kell. Ennek az elvnek részletesebb szabályozása az egyes vasutakat illeti meg: jelesül azt, hogy visszahelyezés esetén mennyiben téríttessenek meg az alkalmazottnak időközben elmaradt illetményei, hogy a végellátás alapjául veendő 74*
