Főrendiházi irományok, 1910. XVI. kötet • 751-842. sz.
Irományszámok - 1910-786
786. szám. 69 vénybe iktatása ellen, amelyek szerint az esküdtbíróság működését időlegesen fel lehetne függeszteni (Ennek az elvi álláspontnak az indokairól már fentebb volt szó.) 2. Éppen úgy nem lehetett figyelembe venni azt a tervet sem, hogy az esküdt bíráskodást a Schöffe-rendszer váltsa fel. Ily kísérletet csak akkor kellene tenni, ha az esküdtbíráskodás lényeges fogyatkozásai az ehhez a javaslathoz fűzött remények ellenére sem szűnnének meg. A SchőfFe-bíráskodásban az újabb tapasztalatok szerint még a német birodalomban sem látnak valóságos népbíráskodást s azt a tervet, hogy az esküdteket az egész vonalon Schöffókkel helyettesítsék, ott is elejtették. 3. Tekintélyes oldalról az esküdtektől megkívánt cenzus félemelését, egyes ügyekre az u. n. special-jury intézményének behozatalát hozták javaslatba. Egy ily újítás azonban a polgárjogok korlátozását jelentené s ellentétben állana a demokratikus haladás eszméjével anélkül, hogy biztosítókot nyújtana az ítélkezés jobbá tótelére. Az esküdtbíráskodás nem annyira magas műveltséget, mint inkább az életviszonyok ós az emberek ismeretét s tiszta, hozzáférhetetlen jellemet kíván. Ez pedig az alacsonyabb cenzussal rendelkezők közt éppen úgy feltalálható, mint a felsőbbek közt. Viszont azonban nem hozhatja javaslatba a kormány a cenzusnak egyes szélső politikai áramlatok részéről kívánt leszállítását sem, mert a bíráskodás feltóteléül bizonyos anyagi és erkölcsi függetlenséget, minimális műveltséget, szeplőtlen előéletet a jövőbon is meg kell kívánni. 4. Egyes külföldi törvényhozási müvek (így az olasz 1913. évi törvény, a német javaslat) leszállítják az esküdtek számát. A javaslat erre sem terjeszkedik ki. Az ítélet igazságossának annál nagyobb a valószínűsége, minél többen vesznek részt az ítélet meghozatalában. Természetesen túlzásba menni nem lehet; tömegek ítélkezésénél megoszlik, sőt megsemmisül az erkölcsi felelősség érzete, amely nélkül komoly ítélkezés el sem képzelhető. A tizenkét esküdt azonban még nem oly nagy szám, hogy ennél az erkölcsi felelősség átérzésónek ily csökkenésétől tartani kellene. 5. A legnagyobb előnyt attól a tervtől lehetett volna még várni, amely az angol esküdtbírósági rendszernek a maga eredeti formájában való behozataléit vetette fel. Azonban — teljes mértékben elismerve e rendszer előnyeit — be kell látni, hogy az angol bírói szervezet és eljárás a kontinentális és így egyúttal a magyar bírói szervezettől és eljárástól oly lényegesen eltér, hogy egyes intézményeinek beható revizió nélkül való átvétele a jogrendszert a siker biztos reménye nélkül nagy rázkódtatásoknak tehetné ki. Különösen áll ez az esküdtbíróságra, amely Angliában évszázados fejlődésre tekinthet vissza s így olyan — a szokásjogban gyökerező — erőkkel rendelkezik, amelyeket más államok esküdtbíróságai belátható időn belül nem szerezhetnek meg. Ilyen például az angol bírót körülvevő rendkívül nagy tisztelet, az esküdtbíráskodásra hivatottak nagy fegyelmezettsége, a jogfejlődós sajátosságai, stb. 6. Fölmerült az a terv is, hogy az esküdteket a minősítés munkája alól fel kellene menteni s a jogi készültséget igénylő minősítést a fegyelmezett szellemi működést kívánó ténymegállapítással együtt vagy anélkül a szakbíróságra ruházni. Ez a terv nem ellenkeznék az esküdtbíráskodás lényegével, de gyakorlatilag könnyen odavezetne, hogy a bűnösnek nyilvánított vádlott elítélésénél az esküdtek meggyőződése teljesen figyelmen kívül maradna és a minősítésnek rendkívül tág keretei közt a bírói önkény foghatna helyt. Ezért ezt a tervet is mellőzni kellett.
