Főrendiházi irományok, 1910. XVI. kötet • 751-842. sz.

Irományszámok - 1910-830

612 830. szám. 2-ik melléklet a 830. számú irományhoz. Indokolás Kolumbiával való kereskedelempolitikai viszonyunkat eddigelé szerződés nem szabályozta. A jelen szerződés megkötésével tehát újabb lépéssel haladtunk előre szerződéses rendszerünk kiépitése felé. Kolumbiával való kereskedelmi forgalmunk ez idő szerint még jelenté­kenynek éppen nem mondható. Állandó jellegű, évről-évre ismétlődő kivitelünk csak hajlitott fabútorból van ; ezen czikk kivitelének értéke is csupán egy évben érte el a százezer koronát meghaladó összeget, a többi években ennek is messze mögötte marad. Épp igy jelentéktelen ez idő szerint ez országból való behozatalunk is, mely (a magyar szent korona országai­nak statisztikája szerint) szalmakalapokból, cserzőanyagokból és nyers kau­csukból állott s az utolsó három esztendőben is csak 10—30 ezer korona, között mozgott. Kolumbiával való kereskedelmi forgalmunk méltatásánál ugyan nem hagyható Ügyeimen kívül, hogy a forgalom egyrésze Hamburgon és Genován át bonyolódik le s ennek folytán forgalmunk ez országgal nagyobb, mim, azt statisztikánk feltünteti Bármint álljon is azonban a dolog, nem vitatható, hogy forgalmunk Kolumbiával ez idő szerint még jelentéktelen, úgy hogy a legközelebbi jövő szempontjából a szerződés nagyobb fontossággal nem bir. Jelentősége c szerződés megkötésének főleg abban áll, hogy Kolumbiával való kereskedelmi forgalmunk alapjait már most lerakjuk, hogy a kereske­delmi forgalom és a hajózás részére rendezett állapotokat létesítsünk s ez által ez erősen fejlődésképes ország egyre nagyobb befogadó képességgel biró piaczának kivitelünk részére való megszerzését megkönnyítsük. Kolembia ugyanis a gazdasági fejlettségnek ma még igen kezdetleges fokán áll. Lakossága rendkívül gyér; egy négyzetkilométerre átlag 3*1 ember esik Közlekedési viszonyai egészen elmaradottak Vasutvonalainak hossza mindössze 7245 km. 1,248.000 négyszög kilométernyi összterület mellett. Földje azonban túlnyomó részben termékeny s számos természeti kincset rejt magában, melyek gazdasági előrehaladásának kétségtelenül biztos alapjai­kónt mutatkoznak. Földrajzi fekvése, nagy kiterjedésű tengerpartja kereske­delmi forgalmának fejlődésére felette kedvező, főleg azon körülmény folytán,

Next

/
Oldalképek
Tartalom