Főrendiházi irományok, 1910. XVI. kötet • 751-842. sz.
Irományszámok - 1910-785
785. szám. 33 más, mint az ügyvédi pályához megkívánt jogászi képzettségé. Annak oka, hogy az ítélőbírói és az ügyvédi képesítés a gyakorlati vizsgák tekintetében különvált, nyilvánvalóan nem is az érintett szemponttal ellenkező elvi felfogásból eredt, hanem főként abból a körülményből, hogy a vizsga előfeltételéül megszabott három évi joggyakorlat, célszerűségi okokból, mindegyik vizsgára nézve másként szabályoztatott, nevezetesen a gyakorlati bírói vizsgálatra nézve két évnek kötelezően kir. bíróságnál, az ügyvédire nézve pedig másfél évnek ügyvédnél, kincstári vagy közalapítványi ügyészségnél való eltöltése kívántato'tt meg. A joggyakorlat ily eltérő szabályozásának egyik célja azonfelül, hogy mindegyik pálya részére biztosítani kívánta az illető pálya különleges igényeinek megfelelően képzett utódokat, az is lehetett, hogy megnehezíteni kívánta az ítélőbírói képesítést nyert egyéneknek az amúgy is túlnépes ügyvédi pályára való átmenetelét. Még messzebb ment ebben az irányban az 1874. évi ügyvédi rendtartás, mely az ügyvédi karnak folyton növekedő túlnépesedésével szemben az ügyvédi vizsga előfeltételéül megkívánt elméleti képzettség kellékének szigorításában, nevezetesen a legszigorúbb elméleti képesítő vizsgáknak, a jogtudori szigorlatoknak megkívánásában keresett még hatályosabb ellensúlyt ; míg a gyakorlati bírói vizsgálatra nézve a korábbi állapotnak megfelelően az úgy tárgykörénél, mint szervezeténél fogva enyhébb jellegű jogtudományi államvizsga megtartotta képesítő erejét. A gyakorlati képesítővizsgálatok előfeltételeiben az elméleti jogi képzettségre nézve tett eme megkülönböztetésnek az ítélőbírói képesítésre hátrányos következményeit az 1912 : VII. t.-c. 1. §-a immár megszüntette az által, hogy a gyakorlati bírói vizsgálatra bocsátáshoz is előfeltételül a jogtudori oklevél megszerzését állapítván meg, az ítélőbírói képesítést az elméleti képzettség előfeltételére nézve az ügyvédi képesítéssel egyenlővé tette s a mindkettőre nézve egyenlően megkívánt három évi joggyakorlatot is akként szabályozta, hogy ez idő szerint már a két gyakorlati képesítő vizsga előfeltételei között csupán az a különbség áll fenn, hogy a gyakorlati bírói vizsgálatra bocsátáshoz a joggyakorlati időből két évnek kötelezőleg a bíróságnál, az ügyvédi vizsgára bocsátáshoz pedig másfél évnek kötelezően ügyvédnél, kincstári vagy közalapítványi ügyészségnél való eltöltése szükséges. II. A gyakorlati képesítővizsgálatoknak ezen az alapon való bifurkációját igazolható érdek nem kívánja. Mind a gyakorlati bírói vizsgálat, mind az ügyvédi vizsga az egész tételes joganyagot öleli fel s mindakettő a jog gyakorlati alkalmazásához szükséges jogászi képzettségnek igazolására szolgál. Ezt a gyakorlati képzettséget sem az egyoldalúan bíróságnál, sem a kizárólag ügyvédnél folytatott joggyakorlat önmagában nèm biztosíthatja. A bírósági joggyakorlat rnegismertet ugyan a bíróság belső életével s működésének kívánalmaival, de az azt folytatók előtt rejtve maradnak a jogéletnek azok a külső vonatkozásai, amelyek csak az élettel közvetlenebb kapcsolatban működő ügyvédi gyakorlatban tárulnak fel. A bíró és az ügyvéd feladatainak közvetlenebb ismerete kölcsönhatásában a jó igazságszolgáltatás érdekeit mozdítja elő ; mert amíg a bíró mélyebb bepillantást nyer az eléje kerülő jogesetek természetébe, addig viszont az ügyvéd is a bírói feladatok ismeretében jobban képes a bíró munkáját a jog érvényesülésében előmozdítani. Ez az általános szempont arra utal, hogy mind a bírói, mind az ügyvédi képesítéshez egyaránt kötelező előfeltételül meg kell kívánni azt, hogy Föirendi iromány. XVI. 1910—1915. 5
