Főrendiházi irományok, 1910. XIV. kötet • 615-697. sz.
Irományszámok - 1910-637
637. szám. 81 A klasszikus büntetőjoggal szemben egyenesen az új irányok érdeme, hogy felvetették s felszínen tartják a társadalom hathatósabb védelmének kérdését a közveszélyes elemekkel szemben. 4. Újabb nemzetközi kongresszusok. Amióta a büntető jogtudomány új irányainak lendülete a közérdeklődés előterébe állította a kérdést, — mintegy három évtized óta — ez a büntetőpolitikai problémáknak a fiatalkorúak megmentése mellett a legvitatottabb anyaga, amelynek irodalma ma már egész könyvtárakat tölt meg. A törvényhozás tagjai s a társadalomtudomány művelői az egész művelt világon fokozott érdeklődéssel tárgyalják a megoldás lehetőségeit. A nagy nemzetközi tanácskozások közül elsőnek a római (III.) börtönügyi kongresszus sürgette a megoldást. Előtérbe állította azt a követelményt, hogy a köz jótékonyságot megfelelően kell szervezni s ezzel kapcsolatosan mindenki számára egyéni képességeinek megfelelő munka útján biztosítani a tisztességes megélhetés feltételeit. De másfelől ugyané kongresszuson merült fel az a határozott kívánság, hogy dologházban teljesítendő kényszermunkával kell szigorúan sújtani mindenkit, aki a közjótékonyság ily szervezése mellett csavargó életmódot folytat. 1890-ben Antwerpenben az első nemzetközi patronázskongresszus hangsúlyozta az államhatalom és a társadalom ama jogát, hogy a koldusokkal és csvargókkal szemben a megelőzés kényszerítő eszközeit igénybe veheti, de a római kongresszushoz hasonlóan az államnak azt a kötelezettségét is kiemelte, hogy a hatósági és a társadalmi közjótókonyságot, a patronázst és más magánjellegű támogatást észszerűen szervezni kell. Mint a prophylaxis leghatályosabb eszközét, kívánatosnak jelezte a kongresszus a nagyvaro-ok szűkölködő elemeinek a vidékre való kitelepítését és követelte az alkoholizmus elnyomását. A párizsi (V.) börtönügyi kongresszus nagyrészt magáévá tette az Antwerpenben elfogadott határozatokat; rámutatott a csavargók és koldusok c-oportjai közt fenforgó jelentékeny különbségekre s az egymástól eltérő természetű csoportokkal szemben megfelelő külön elbánást követelt. Határozatai szerint a betegeket és gyöngéket támogatni kell mindaddig, amíg a megélhetéshez szükséges eszközök magszerzésére elég erősek lesznek ; az alkalmi csavargókat és koldusokat helyesen szervezett és munkakényszerrel kapcsolatos menhelyekben kell időlegesen elhelyezni ; . a szokásos csavargókat és koldusokat a visszaesés megelőzése érdekében szigorú büntetéssel kell sújtani s a védekezés leghatályosabb eszközeként bírói határozattal hosszú időre külön e célra szolgáló dologházakba kell beutalni. A beutalás egészen élethosszig szóljon; kihelyezésük csak akkor foghat helyt, ha megjavulástik s a munkás társadalom tagjai közé való visszatérésük reménye további letartóztatásukat feleslegessé teszi. Kiemelte azt is a határozat, hogy a dologházakban végzett munkát nemcsak a megtorlás eszközéül, hanem a munkakerülők társadalmi életre alkalmassá tételének (réclassement) tényezőjéül is kell tekinteni. A Liègeben 1894. évben tartott második nemzetközi patronázskongresszus ug3^ancsak a helyes osztályozást sürgette és nagyrészt a most említett párizsi kongresszuson később szintén elfogadott eredményekre jutott. Még élesebben domborította ki a munkanélküliek különböző csoportjai közt fenforgó nagy különbségeket a Liègeben 1898. évben tartott harmadik nemzetközi patronázskongresszus, mely az eddigi törvényhozás álláspontjával szemben különös súllyal hangsúlyozta, hogy a koldulás enyhébb esetekben Főrendi iromány. XIV. 1910—191;). 11
