Főrendiházi irományok, 1910. XIV. kötet • 615-697. sz.
Irományszámok - 1910-637
637. szám. 79 c) A büntetést a bűnösség súlyához arányosítva, (szabadságvesztésbüntetéseknél) határozott időtartamban kell kiszabni. Az a reform, amely ezen elvek alapján megvalósult, az elmúlt századok kegyetlen és igazságtalan jogszolgáltatásával szemben a büntetőjog történetében emberiesebb, igazságosabb s a jogegyenlőség követelményeinek inkább megfelelő korszakot alkotott. A reform nagy történeti értékéből nem von el semmit s a megelőző rettenetes embertelenségek és igazságtalanságok visszahatásaként könnyen megérthető, hogy több irányban szertelen túlzásokba esett s egyes figyelemre méltó szempontokat kellően nem értékelt. A büntetőjogban, melynek kodifikációjával egyébként az emberi jogok elnyomását eredményező hatalmi túlkapásokat oly sikeresen tudta korlátozni, sőt megszüntetni, akkor hibázott, amikor a jogegyenlőség gondolatából kiindulva, a nem egyenlő bűntettesekkel teljesen egyformán bánt. Amikor a bűntettest is joggal megillető szabadságjogok védelmére korlátozta a bíró szabadságát, a bűntettesek romlottabb és veszedelmesebb elemének kiszolgáltatta a társadalom érdekeit. Amikor nem annyira a bűntettest, mint inkább csak a külső tettet vette csak figyelembe, nem ismerte fel azt a veszedelmet, amelyet a bűntettesek fentebb érintett csoportjai tagjaik átlagának egyénit égénél fogva a társadalomra nézve magukban rejtenek. Innét van, hogy azok a jogszabályok, amelyek egyenlő elbánásban részesítik az összes bűntetteseket, nem tudták meggátolni a -kriminalitásnak és különösen a visszaesésnek rohamos emelkedését. Könnyű belátni, hogy ugyanaz az állami visszahatás egészen más befolyással van az üzletszerű bűntettesre, aki évtizedekre kidolgozott tervekkel, vakmerő gonoszsággal és minden jogos érdek tudatosan lelketlen eltiprásával követ cl büntetendő cselekményeket; az alkoholista vagy valamely idegbetegségben szenvedő bűntevőre, akiben kóros physiológiai elváltozások hatnak közre újabb és újabb büntetendő cselekmények elkövetésénél s az alkalom hevétől elragadott, de egyébként becsületes és jogtisztelő emberre vagy éppen a gyönge, megtévedt ifjúra; s természetszerűen más befolyással a dologtalan, munkakerülő csavargóra, akinek akaratereje teljesen megfogyatkozott. Ami az egyik csoportnál sokszor túlságos, sőt káros büntetésnek bizonyult, az a másiknál vagy túlságos enyhesége, vag} 7 sajátos természete miatt teljesen eredménytelen maradt. Az ismertetett jogszabályok közt vannak ugyan olyanok, ametyek figyelembe vették a munkakerülő elemek sajátos természetét s ehhez képest rendeltek el bizonyos célszerűnek mutatkozó intézkedéseket, pl. dologházba utalást; de túlnyomó részük, úgyszintén több, e helyütt fel sem sorolt jogszabály csak az ily életmódban rejlő csekély bűnösséget tekintve, enyhén megtorló s éppen ezért hatálytalan rendelkezéseket tartalmazott. 2. Felismerve a tételes jogszabályok fogyatkozásait, látva a kriminalitás ellen eddig folytatott harc eredménytelen voltát, de különösen mélyebbre hatolva a bűntettesek egyéniségének tudományos vizsgálatában, a büntető jogtudomány új irányai az eddigitől több irányban gyökeresen eltérő védelmet javasolnak a bűntettes osztályok ellen. Azok az alapelvek, amelyeket az új irányok úttörő munkásainak tudományos vizsgálódásaiból most már gyakorlatilag érvényesíthető eredményként leszűrhetünk, a következők: (i) A bűntettesek nem egyenlők. Az inditó ok is, amely őket bűncselekmények elkövetésére viszi, szerfelett különböző.