Főrendiházi irományok, 1910. XIV. kötet • 615-697. sz.

Irományszámok - 1910-625

625. szám. 33 Az egyes fokozatokban már eltöl­tött idő az előléptetés tekintetében minden körülmények közt beszámí­tandó, tehát akkor is, ha az illető hivatalnok időközben ugyanazon fize­tési osztályba sorozott más állásra neveztetik ki. Ha a VIII— XI. fizetési osztályba tartozó hivatalnokok fizetési osztá­lyuk legmagasabb fokozatát is elér­ték, öt év múlva magasabb fizetési osztályba nevezhetők ki, a melynek egyes fokozataiban a tényleg meg­történt kinevezéstől számit va öt éven­ként szintén előlépnek. Ezen rendel­kezés alapján azonban magasabb fizetési osztályba való kinevezés ugyanazon állásban csak egyszer tör­ténhetik. Ha a magasabb fizetési osztályba az előző bekezdésben foglalt rendel­kezés alapján kinevezett hivatalnok időközben ugyanazon fizetési osz­tályba sorozott más állásra nevezte­tik ki, új állásában az egyes foko­zatokban való előlépése a jelen sza­kasz második bekezdésében foglalt rendelkezés szerint történik. A kik a VII. fizetési osztályba sorozott állást töltenek be, ha fize­tési osztályuk legmagasabb fizetési fokozatát is elérték, s a magasabb fize­tési osztályba sorozott állásra nem neveztetnek ki, az első öt év eltelte után fizetésük 10°/o-át, minden további öt év után pedig 5°/o-át kapják nyugdíjukba beszámítandó korpót­lók gyanánt. Fegyelmi büntetés esetén a ma­gasabb fizetési fokozatba való elő­lépés, illetőleg a magasabb fizetési osztályba való kinevezés tekinteté­ben számbaveendő időtartam meg­szakad, s a fegyelmi büntetés jog­erőre emelkedésétől kezdődik újra. 42. §. Ha valamely alkalmazót jelen szolgálati szabályzat alapján oly állásba helyeztetik, a mely állás­5 Főrendi iromány. XIV. 1010—1915.

Next

/
Oldalképek
Tartalom