Főrendiházi irományok, 1910. XIV. kötet • 615-697. sz.
Irományszámok - 1910-637
637. szám. 101 nagyobb figyelembe vétele érdekében mindig a kir. bíróság hatáskörébe tartozik (l. a 17. §-nál). A 8. §-hoz. 1. A javaslat 8. §-a elrendeli, hogy a munkakerülés súlyosabb rendelkezés alá eső eseteiben, tehát ha a 2—4. §-oknak és a 6. §. második bekezdésének esetei forognak fenn, az 1878 : V. t -c. 92. §-a nem alkalmazható. Az idézett 92. §. szerint ugyanis a bíróság a fogházbüntetést az e javaslatban meghatározott legkisebb — 15 napi — mérték alá is leszállíthatná, sőt ahelyett pénzbüntetést állapíthatna meg. A büntető statisztika adatait véve figyelembe, félő, hogy a bíróság e §-t túlságosan gyakran alkalmazva, e törvényjavaslat szándékától eltérően a munkakerülőkre ismét visszaállítaná a rövid szabadságvesztésbüntetések rendszerét, amelynek hatálytalanságát ezzel az elemmel szemben már az általános indokolás igazolta. Komoly megfontolás tárgya volt ugyan, hogy egy külön törvényben helyes-e a bűncselekmények egy csoportjára hatályon kivül helyezni a Btk. egy elvi jeL ntősógü rendelkezését, de a főleg gyakorlati szakfórfiak által kivánt ezen elvi jelentőségű rendelkezést a törvényjavaslat sikere érdekében annál inkább törvénybe lehet iktatni, mert a szóban forgó cselekményekkel szemben első sorban nem a megtorló igazság gondolata, hanem a társadalom védelmének az eszméje irányadó. A külföldi kodifikatórius mozgalmakban is érvényesülést keres a javaslat 8. §-ának első bekezdésében kifejezésre juttatott szabály, még pedig önként érthetően ugyanazon okokból, mint Magyarországon. így Franciaországban annak egyik okát, hogy a különben szigorú törvény nem elég hatályos, főleg abban látják, hogy a bíróságok, élve az enyhítés rendkívüli jogával, rendszerint rövid szabadság vesztésbüntetéseket alkalmaznak. Az a törvényjavaslat, amelyet Cruppi 1899. március 17-én a francia kamarában előterjesztett, súlyosabb esetekben az enyhítő körülmények figyelembevételét éppen ezért szintén nem kívánja megengedni. 2. A 8. §. második bekezdése szerint a fiatalkorút, aki az ítélet hozatalakor élete tizennyolcadik évét még be nem töltötte, dologházba utalni nem lehet. A fiatalkorúakkal szemben külön elbánás szükségét általában elismerik. Az 1860. évi dán törvény a 18. évnél fiatalabbakat a csavargás és a koldulás büntetése alól egyszerűen kivonta. Nem kell bővebben indokolni, û0 &y egy ily megoldás szerencsésnek nem tekinthető ; mert egyéb intézkedés hiányában a csavargó fiatalkorú további züllését nem gátolja meg. Franciaországban 1885-ig a fiatalkorúakkal szemben is a code pénal rendelkezése (271. cikk) volt irányadó. E cikk értelmében a fiatalkorúakat csavargás miatt csak bizonyos meghatározott községekből vagy helyekről lehetett kitiltásra (interdiction du séjour) ítélni, feltéve, hogy meg volt a bűnösség felismerésére szükséges belátási képességük (discernement) ; ha ez nem volt meg — és csak ekkor! — utalhatta őket a bíróság javítóintézetbe. Az 1885. évi május hó 27-iki (Bérenger-féle) törvény (8. cikk) a relegáció helyett a fiatalkorú csavargókat általában javítóintézetbe utalja Belgiumban a többször említett 1891. évi törvény szerint a szokásszerűen csavargó és kolduló fiatalkorúakat javítóintézetben (école de bienfaisance de
