Főrendiházi irományok, 1910. XIV. kötet • 615-697. sz.
Irományszámok - 1910-637
637. szám. 99 Egy ily rendelkezésnek — bárha szintén ajánlották e javaslatba való felvételét — alig lehet üdvösebb hatást tulajdonítani. Az olyan munkakerülőn, a ki a munkás, rendes élettől elszokott, a dolog természeténél fogva rendszerint csak kényszerítő természetű beavatkozás segít; az ő belátásától függő munkálkodásra vállalkozni állandó jelleggel éppen azért nem fog, mert a munkakerülés minden erőkifejtéstől visszatartja. A kísérletezés pedig csak időt enged arra, hogy a züllés lejtőjón tovább csússzon. De a szóban forgó rendszabályt gyakran keresztül vinni sem lehetne ; különösen gazdasági válságok esetében, amikor egy-egy nagy városban tízezrekre megy a munkanélküliek száma, a hatóság megfelelő munkahelyek felett nem is rendelkezhetik. Önként érthető, hogy az ilyen csavargókat nem is lehet büntetés alá vonni ; ami azonban nem akadályozhatja meg a munkakerülő elem elleni hatályos védekezést. Erre az utóbbi célra erélyes eszközöket kell keresnünk. Egyes esetekben ilyen lehet a büntetés szigorítása, a dologház, a gyógyintézet, a gondnokság alá helyezés, egyes tilalmak stb. d) A határozatlan tartamra szóló elítélés. De leginkább előtérbe nyomul a határozatlan időtartamra szóló elítélés nagy kérdése. A washingtoni (VIII.) nemzetközi börtönügyi kongresszusnak ez volt a leginkább vitatott tárgya. Megkönnyítette a vitát, hogy Amerikában egyes államok már évtizedek óta alkalmazzák. A rendszerrel először Ohio államban találkozunk, amelynek 1885-ből származó Habitual Criminal Act-ja szerint a szokásos bűntettest életfogytig a letartóztatási intézetben kell tartani, onnét csak a kormányzó kegyelme vagy a felügyelő hatóság engedélye alapján szabadulhat. Ohio államot rövidesen követte Massachusetts (1887.), majd New-York, Kentucky és más államok egész hosszú sora. A határozatlan időre szóló intézkedést részben mint biztonsági rendszabályt, részben mint általános büntetés kiszabási rendszert alkalmazzák. A kongresszus határozata szerint a határozatlan tartamú elítélés elve helyes; alkalmazása az erkölcsileg vagy szellemileg fogyatékosakkal, úgyszintén a javításra szoruló, főleg fiatalkorú bűntettesekkel szemben kívánatos. 6. Az egyéni szabadság szempontja. A közveszélyes bűntettesekkel szemben való védekezés során két komoly nehézség merül fel: az egyik a közveszélyes ember már fentebb érintett eg3 7 éni szabadságának megvódelmezése, a másik a közveszélyes állapot fennforgásának bizonyítása. A brüsszeli nemzetközi kongresszust megelőző amsterdami értekezleten (1909) teljes joggal hivatkozott Garçon arra a veszedelemre, amely a társadalom védelme címén egyes néposztályok szabadságát fenyegeti. Bizonyos, hogy amint ledőlnek a kódex szigorú .szabályai ós megszűnik a határozott tartamú ítéletekben rejlő garancia : akkor könnyebben foghat helyt az önkény, mint ma. Garçon egyenesen attól fél, hogy »kerülő utakon azokhoz az elméletekhez és ahhoz a gyakorlathoz térünk vissza, amelyekről azt hittük, hogy a francia forradalom óta véglegesen elitélték és elhagyták«. Mindig attól kell tartani — írja később - hogy az, akinek korlátlan hatalmat nj^újtunk, e hatalmat rosszul fogja használni ; s a legrosszabb a dologban, hogy teljesen jóhiszeműen s abban a tudatban követi el a visszaélést, hogy kötelességét teljesítette.« Ezek az aggátyok azonban nem gátolhatják meg a közérdek szempontjából, de a bűntettesek erkölcsi tökéletesbedése tekintetéből is nagy fontosÍ3*
