Főrendiházi irományok, 1910. XIV. kötet • 615-697. sz.
Irományszámok - 1910-637
637. szám. 97 eszközei, úgyszintén a bizonyítás nehézségei tekintetében fontos. Nagyon tehetetlen közhatalom és társadalom volna az, amely ölbe tett kezekkel várná be a közveszélyes emberek támadásait, bárha tudja, hogy e támadásoknak a dolgok tetmészetes rendje szerint be kell következniök. A köz veszélyességnek a bűncselekmény elkövetése, illetőleg a visszaesés csak egyik, de nem kizárólagos bizonyítéka és semmiesetre sem feltétele. Helyes ezért az az álláspont, amelyet Liszt úgy megelőző munkáiban, mint a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület 1910. évi brüsszeli nagygyűlésén elfoglalt s amelyet az 1911. évi Magyar Jogászgyülés kisebbsége is képviselt, hogy t. i. a közveszélyes emberekkel szemben hatályos védelmet kell nyújtani a társadalomnak, akár követtek már el büntetendő cselekményt, akár még nem. 3- A munkakerülők jellemzése. Annak a kérdésnek a megoldásánál tehát, hogy a munkakerülőkkel szemben mily intézkedést kell egyfelől a társadalom védelme érdekében, másfelől a saját erkölcsi megmentésük végett alkalmazni, az az elvi kérdés, hogy az intézkedésnek büntető vagy társadalomvédő jellege domborodj ék-e ki jobban, az intézkedés belső tartalma mellett elenyésző jelentőségű. Annál fontosabb tiszta világításba helyezni magát azt a népelemet, amellyel itt a törvényhozónak számolnia kell Oly emberekkel áll szemben e kérdésnél a törvényhozás, akiknek zöme munkálatlanul jár be városokat, országokat ; sem otthona, sem hozzátartozója, sem szűkebb társadalmi köre nincs. Rendes keresetforrást nem ismer, csak az éhségtől hajtva szánja rá magát olykor-olykor valami csekély munkára. Ha azonban teheti, más módon biztosítja megélhetését: koldul, kisebb-nagyobb lopásokat követ el. a mások gyöngeségeit szédelgésre használja ki s ha az alkalom úgy kivánja, gyújtogat, rabol és gyilkol is. A csavargó a társadalmi életnek nem tudatos ellensége, csak tehetetlen parazitája. Nem vezeti nyerészkedési vágy; de elzárva a rendes megélhetés forrásaitól vagy irtózva a komolyabb erőidfejtéstői, minden belső harc, minden lelkiismereti küzdelem nélkül támad a mások java ellen, ha arra módja nyilik Legjobban az akaraterő teljes hiánya s az erkölcsi nihilizmus jellemzi Ennek az állapotnak különböző forrásai lehetnek, de veszélyessé minden esetben e jellembeli fogyatkozások teszik, amelyek a munkakerülőt — igaz ugyan, mint tehetetlen bábot, de tényleg mégis gyakran mint veszedelmes bűntettest, — hozzák a jogrenddel összeütközésbe s alakítják a társadalom javainak veszedelmes ellenségévé. 4. A munkára kényszerítés szüksége és joga Ezzel a léha és veszedelmes elemmel szemben, mint fentebb érintve volt, mai törvényünk szerint az egyetlen védekezési mód — ha eltekintünk az illetőségi helyre való toloncolástól, amely a nagyvárosi benszülött csavargóval szemben nem foghat helyt — az egy hónapig terjedhető elzárásbüntetés. Mi sem természetesebb, mint hogy ez a büntetés nem alkalmas a munkakerülőkben levő társadalmi veszély elhárítására ; e célra csak olyan eszközök alkalmasak, amelyek az ő veszedelmes belső tulajdonságaikat megszüntetni képesek. Teljes petyhüdtségükkel, a munkától való irtózatukkal, az akaraterő abszolút hiányával szemben önként kinálkozik e célra a munkára kényszerítés valamely alkalmas módja. A polgári szabadság védelme érdekében Garçon a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület 1910. évi brüsszeli nagygyűlésén azt az előterjesztést tette, Főrendi iromány. XIV. 1910—1915. 13
