Főrendiházi irományok, 1910. VIII. kötet • 288-374. sz.

Irományszámok - 1910-373

298 373. szám. tanintézeteknek vagy valamely nyilvános, avagy nyilvánossági joggal felruházott tanitóképzőintózétnek két első évfolyamát mint rendes tanulók sikerrel elvégezték, vágy rendes iskolalátogatás útján oly tanulmányi bizonyítványokra tettek szert, . a melyek a második bekezdésben foglaltak megfelelő alkalmazása mel­lett a fentebb megjelölt iskolák hat osztályának, illetőleg első két év­folyamának elvégzése által szerzett bizonyítványokkal egyenlő órtéküek­nek tekinthetők, valamennyi esetben föltéve azt, hogy ezenkivül még egy vizsgát tettek le kellő sikerrel egy erre a czélra szervezett bizottság előtt. E bizottág szervezetét és a követelmények mértékét, valamint a vizs­gánál követendő eljárást rendelet fogja szabályozni. 2. Az 1. pont első bekezdésében meghatározott kedvezményben részesít, tétnek azok a hadkötelesek is, a kik legkésőbb annak az évnek október l-jén a melyre besoroztatnak : a) valamely nyilvános vagy njdlvánossági joggal fölruházott elemi nép­iskolának, polgári iskolának vagy tamtóképzőintézetnek tanerői ; vagy b) gyenge elméjű, vagy gondozás nélkül hagyott gyermekek számára fennálló, nyilvános vagy nyilvánossági joggal felruházott nevelőintézeteknek tanerői ; vagy c) az a) betű alatt emiitett tanitókópzőintézetek valamelyikének végzett növendékei. 3. Azoknak a hadköteleseknek, a kik a tudomány, az irodalom, a tech­nika, a művészet vagy iparművészet terén különösen kiváló eredményt értek el, az egyévi tényleges szolgálatra való igény jogosultságot a honvédelmi minister az 1. pont második bekezdésében megjelölt ministerekkel, illetve a bánnal egyetértöleg az egyévi önkéntességre jogosító tudományos képzettség beigazolásához egyébként megkívánt alakszerű bizonylatok hiányában is kivételesen megállapíthatja. 4. Az egyévi tényleges szolgálat kedvezményére vonatkozó igény leg­később a mindenkori előálláskor bejelentendő. Az igény elismerése által megszerzett jog a következő korosztályokra is érvényben marad. A ki a beje­intést elmulasztja és ezt a mulasztását igazolni nem képes, a kedvezményre való igényét erre az ujonczállitásra elveszti. 5. Az ugyanabban a sorozási évben besorozott egyévi önkéntesek, — kivévén a 2. pont alatt megjelölt egyévi önkénteseket, a kiknek a honvéd­ségnél kell arczvonalbeli szolgálatukat teljesíteni, — a közös haderő és a honvédség között a két ujonczjutalék arányában osztatnak fel. Az ily módon a közös haderőhöz, illetőleg a honvédséghez jutó egyévi önkénteseknek tel­jes számába mindenekelőtt azokat kell beszámítani, a kik a fegyveres erő­nek illető részébe önként léptek be. A honvédséghez önként belépők száma jelenleg a honvédség ujonczjutalékának egy százalékát túl nem haladhatja, ezt a számot azonban a szükséghez képest a honvédelmi minister a hadügy­ministerrel egyetértöleg megváltoztathatja. A teljes számra ezután még hiányzó részt az ujonczállitás útján besorozott egyévi önkénteseknek a 36. §i szerint való beosztása által kell fedezni. Ha ily módon — a 2. pont alatt megjelölt egyévi önkénteseknek figyelmen kivül hagyása mellett — a hon­védséghez a fentebb emiitett arányszámnál több egyévi önkéntes jutna, a szükségessé váló kiegyenlítést, a közös haderő és a honvédség ujoncz juta'li­kainak arányában^ a honvédelmi minister a hadügj^ministerrel egyetértöleg

Next

/
Oldalképek
Tartalom