Főrendiházi irományok, 1910. VIII. kötet • 288-374. sz.
Irományszámok - 1910-332
332 szám. 245 Az átmeneti időre a javaslat méltányossági szempontból akként rendelkezik, hogy nem kívánja a kamarába való felvételhez a jogtudori oklevél megszerzését azoktól, a kik az elméleti államvizsgákat vagy az első szigorlatot a törvény életbeléptetésétől számított hat hónap alatt letették, azokra nézve pedig, a kik az ügyvédi vizsgát a törvény életbeléptetésétől számított másfél év alatt teszik le, az eddigi szabályokat hagyja érvényben. Ezek az intézkedések meggyőződésünk szerint alkalmasak a méltányosan támasztható igények kielégítésére. A szervezeti kérdésekbe vágó intézkedések másik része főként a polgári perrendtartás életbeléptetésének előkészítéséhez fűződő igazságszolgáltatási érdekeket kívánja szolgálni. A birói függetlenség garancziáját képező törvényeink szerint a biró, szervezeti változtatások ós közeli rokonság eseteit kivéve, még fegyelmi ítélettel sem helyezhető át. Ez az elmozdithatatlanság, amennyire alkalmas elvben a birói függetlenség biztosítására, másrészt kétségtelenül előidézhet a gyakorlatban olyan visszás helyzeteket is, amelyek az igazságszolgáltatás tekintélyét csorbíthatják. Ettől akarja a törvényjavaslat megkímélni az igazságszolgáltatást, amidőn akként rendelkezik, hogy a fegyelmi bíróság fegyelmi vétség megállapítása nélkül is elrendelheti az áthelyezést, ha ezt az igazságszolgáltatás érdekében szükségesnek találja, amely esetben magát az áthelyezést az igazságügyminister eszközli, azzal a korlátozással, hogy az csak a biró eddigi állásának megfelelő állásba történhetik. Kétségtelen, hogy ez a rendelkezés magán az elmozdithatatlanság elvén némi rést látszik ütni, de az e tekintetben felmerülhető aggodalmaknak elejét veheti az, hogy az áthelyezést független bíróság mondja ki, mely ezzel a jogával komoly igazságszolgáltatási érdekek nélkül bizonyára nem fog élni. A tegyelmi bíráskodás terén feltétlenül elismerésre méltó rendelkezése a törvényjavaslatnak az, amelylyel módot nyújt a fegyelmi bíróságnak, hogy különös méltánylást érdemlő okból mellőzhesse a hivatalvesztés szigorú következményeinek kimondását s ekként a hivatalvesztésre itélt egyénnek vagy pedig csupán hozzátartozóinak a végellátás iránti igényeiktől való megfosztását. A kónyszernyugdíjazásra jogosító okokat is szaporítja a törvényjavaslat. Míg ma a biró 65-ik, illetőleg 70-ik évének betöltése előtt akarata ellenére csak abban az esetben nyugdíjazható, ha kötelessége teljesítésére testi vagy lelki fogyatkozás miatt véglegesen képtelennek bizonyul: a törvényjavaslat 10. §-a a nyugdíjazás lehetőségét a tartós képtelenség esetére is megállapítja. Igazságszolgáltatási érdekből ez a rendelkezés is indokoltnak fogadható el, mert kétségtelen, hogy a betegség miatt hivatali kötelessége teljesítésében tartósan akadályozott biró, a kinek helyére mást nem lehet kinevezni, az igazságszolgáltatás menetét hátráltatja. Fontos intézkedése a törvényjavaslatnak a felső bíróságoknál a tanácstagok számának leszállítása, miáltal az ügyek gyorsabb elintézése s a hátralékok csökkenése létszámemelés nélkül is elérhetővé válik. A javaslat e tekintetben ugy intézkedik, hogy a kir. Curia minden polgári és büntető ügyben öttagú tanácsban, a kir. Ítélőtáblák pedig felfolyamodási, felülvizsgálati és büntető ügyekben hármas tanácsban határoznak. Ezzel a rendelkezéssel összefüggőleg megszünteti a javaslat kisegítő bíráknak a kir. Curiához való behívását s felhatalmazza az igazságügyministert, hogy az elsőfokú bii óságoknál az ügymenet gyorsítása és a bírák túlterheltségének csökkentése czéljából a bírósági jegyzőket bizonyos, a birói ítélkezés körébe nem tartozó ügyekben önálló működési körrel ruházza fel. Végül az 1891. évi .XVII.
