Főrendiházi irományok, 1910. VIII. kötet • 288-374. sz.

Irományszámok - 1910-312

216 312. szám. 312. szám. (19. ülés, 336 jegyzőkönyvi ponl.) A főrendiház egyesült pénzügyi, valamint közgazdasági és közlekedésügyi bizottságának jelentése az országos gazdasági munkás- és cseléd-segélypénztárról szóld 1900: XVI. és 1902. XIV. törvényczikkek kiegészítéséről szóló törvényjavaslat tárgyában. A törvényjavaslatnak két egymással bizonyos összefüggésben levő, de mégis külön része van. Az első részben a mezőgazdasági tágabb értelemben vett munkásosztály részére az aggkori ellátás intézménye létesittetik ; a második rész pedig az országos gazdasági- és cselédpénztárnál több mint tiz éves fennállása alatt szerzett tapasztalatok alapján szükségesnek mutatkozó törvényváltoztatásokat foglalja magában. Mind a két résznek nagy jelentőséget kell tulajdonítani, mivel szocziálpolitikai reformokat képeznek oly téren, a hol a munkások érdekében eddig nemcsak nálunk, hanem világszerte is a legkevesebb történt. E tekintetben egy évtizeddel ezelőtt mi jártunk elől, most azonban e téren is elérkezett a gyorsabb ütemben való haladás ideje hazánkban is. Azért Örömmel kell üdvözölni azt a kezdeményező lépést, melyet a kormány a gazdasági munkások nyugdíjügyének fejlesztése érdekében tett. Csak az első lépés ez, mivel csupán az önkéntes nyugdíj biztosítást honositja meg, midőn a gazdasági munkás- és cselédpénztár rendes tagjainak eddig létezett négy csoportját még egy ötödikkel, a n}^ugdíjcsoporttal szaporítja. Az ide felveendő tagok csak oly, 14. életévüket meghaladott mindkétnemű egyének lehetnek, a kiknek fő kereset forrását a gazdasági munka képezi. E biztositásnak többi feltételei is olyanok, melyek a földmívelő munkás népesség viszonyainak felelnek meg. A fölvételi és tagsági díjak mérsékeltek és lefizetésük feltótelei is elég könnyűek. Gondoskodik a javaslat arról is, hogy az életszükségleteket meghaladó, tehát felesleges, különösen a spekulativ biztosítás kizárassék, azért kimondja, hogy a befizetések nem ruházhatók át másra. A várakozási időt méltányosan állapítja meg, de korhatárt a belépésnél nem állit föl, ellenben a 65. életévet olyannak mondja ki, melynél a meg-