Főrendiházi irományok, 1910. VIII. kötet • 288-374. sz.

Irományszámok - 1910-307

170 307. szám. 2. § ának 2. bekezdését a következő­kép indítványozza módosítani: »Azok a bejegyzett ügyvédjelöl­tek, kik a folyó egyetemi tanévben (1912 július l-ig a jogi doktorátust megszerzik, az eddigi jogszabályok szerint tehetik le az ügyvédi vizsgát.« Ezután Lengyel Zoltán képviselő terjeszti be módositványát : »Módositás.« A 2 §. második és harmadik so • rából e szavak helyett va jogtudori oklevél megszerzése* hagyassanak ki, a negyedik sorban e szavak helyett »az ügyvédjelöltek lajstromába való felvételtől« helyett tétessék »a jog­tudori oklevél megszerzésétől.« VégülEgryBéla képviselő nyújtja be következő indítványát: »Indítványozom, hogy az 1. és 2. §-okban tervbe vett »egy óv« át­meneti idő »két« évben állapittassók meg. A szakaszhoz többen nem kíván­ván szólani, elnök a vitát bezárja. Következik a határozathozatal. Elnök felteszi a kérdést ós első sorban kérdi a Házat: Elfogadja-e a Ház az egyes igaz­ságügyi szervezeti és eljárási szabá­lyok módosításáról szóló törvényja­vaslat 1. §-át az igazságügyi bizott­ságszövegezése szerint változatlanul, igen vagy nem? 3996. Az 1 §. első bekezdéséhez Sághy Gyula képviselő módositást adván be, a kérdés feltevése előtt elnök felolvassa a kétféle szöveget s azt egymással szembeállítván kérdi : ellogadja-e a Ház az első bekez­dés ezen pontját: »Az 1874 : XXXIV. t.-cz. 3. §-a annyiban módosul, hogy a gyakorlati birói vizsgálatrabocsátáshoz a jog­tudori oklevél megszerzése és ezután eltöltött 3 évi joggyakorlat szüksé­ges« az igazságügyi bizottság szöve­A Ház az 1 §-t az igazságügyi bizottság szövegezésében nem fo­gadja el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom