Főrendiházi irományok, 1910. VIII. kötet • 288-374. sz.

Irományszámok - 1910-304

304. szám. 145 Az állomásokon előállitandó váltóőri lakásokon és a vonalon esetleg szükséges őrkunyhókon kivül, a kereskedelemügyi minister által meghatáro­zandó helyeken összesen 10 vonalőrház lesz építendő, a hozzájuk tartozó melléképületekkel, kutakkal és kenyérsütő kemenczékkel együtt. A vonalőrházak elosztásánál figyelem fordítandó arra, hogy az őrházak lehetőleg állomásokra vagy állomások közelébe jussanak. Közczélokra, úgy mint: a jövedék, posta, távírda, rendőrség stb. részére megkívántató helyiségek előllitására az engedélyes csak külön kárpótlás mel­lett kötelezhető. A felvételi épületek, lakó- és őrházak, továbbá a rakodók, tisztitógöd­rök, aknák, csatornák, kutak, kenyérsütő-kemenczék és különálló pinczék, valamint a mozdony színekkel kapcsolatos vagy különálló vízálló mási épüle­tek, illetve víztornyok, laktanyák ós kézi műhelyek és mozdonyszinek kőből vagy téglából falazva állitandók elő, az árú-, kézi és pályafentartási raktá­rak, melléképületek, szón- és gabonaszinek pedig kő-, tégla- vagy betonalap­pal és lábazattal, illetőleg, kő-, tégla- vagy betonoszlopokon fából építhetők. Az állomásokon — a vonatkozó szabvány rajzok vagy építési részletter­vek megállapításaihoz, avagy az elrendeléshez képest — vízlevezető csator­nák és aknák létesítendők. Mindazon épületek, a melyek akár csak részben is lakó-, iroda- vagy váróczélokra szolgálnak, már a pálya megnyitására olyképen lesznek elké­szítendők, hogy azok a közegészségügyi szempontból támasztandó követel­ményeknek is megfeleljenek; az összes állomási és őrházi kutaknak, vagy hasonczélú más létesítményeknek pedig mindig a kellő mennyiségű tiszta s élvezhető ivóvizet kell szolgáltatniuk. A vizállomási kutaknak vagy hasonczélú más létesítményeknek oly mennyiségű és minőségű vizzel kell birniok, hogy azok úgy a polgári, mint a hadi menetrend összes vonatai számára a szükséges vízmennyiséget a kellő minőségben szolgáltatni mindig képesek legyenek. A mennyiben a különböző rendeltetésű kutak, illetőleg hasonczélú más létesítmények nem felelnének meg a fentebbi kikötéseknek, az engedélyes köteles lesz a megkívántató mennyiségű és minőségű ivó, illetőleg kazántápláló viznek beszerzéséről és biztosításáról bármely más alkalmas utón és módon gondoskodni. Az állomásokon, kitérőkön, megállóhelyeken stb. előállitandó összes épületek és egyéb építmények, valamint a vonal-őrházak alapozási módjára és mélységére nézve általában ugyanazon határozatok mérvadók és kötelezők, melyek a fentebbi II. fejezetben az alépítményi munkákra nézve megállapítva vannak. VI. Páljaelzárás és jelzés. A vasút bekerítése az elrendelésnek megfelelő módon és kiterjedésben lesz előállitandó és általában csak különösen figyelemre méltó helyeken és ott szükséges, hol a pálya jelentékenyebb forgalmat közvetítő közutak, vagy benépesített területek közvetlen közelében, illetőleg azon keresztül vezet el. Az állomások a szükséghez képest — az illető szabványokban vagy részlettervekben, avagy rendeletileg megállapítandó kiterjedésben és módon Főrendi iromány. VTlT. 1910—1915. 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom