Főrendiházi irományok, 1910. II. kötet • 35-84. sz.

Irományszámok - 1910-82

82. szám. 465 terveket is 4— 4 példányban kell előzetes jóváhagyás végett felterjeszteni, és pedig az állomások, a magas épitmények, járómüvek és a gépészeti berendezés összes terveit, valamint az őrházkiosztási tervezetet is azon vasutigazgatóság utján, a mely az uj helyi érdekű vasútnak üzemét kezelni fogja. Az emiitett államvasuti szabványok érvényessége tekintetében kivételnek csak annyiban lehet helye, a mennyiben az alábbi fejezetek netalán eltérő megállapításokat tártaim áznának. II. Alépítmény. A vasút alépítménye egy vágányra készítendő. A legnagyobb emelkedés, illetve esés 10°/oo-nól nagyobb nem lehet. A kanyarulatok sugara a kiágazás után és Kisgaram állomás előtt 180 méternél, a vonal többi részein pedig 200 méternél kisebb nem lehet. A vasút irány- és lejtési viszonyait a kivitel czéljaira készitendő építési tervezetben a kereskedelemügyi minister engedélye nélkül nem szabad akként megválasztani, illetőleg olyképen megváltoztatni, hogy azok kedvezőtleneb­bek legyenek a vasút költségelése és engedélyezése alapjául szolgált tervek­ben előtüntetett, illetőleg megállapított irány- és lejtviszonyoknál. A pályatest szabványos koronaszélessége, az alépítmény felszínében, vagyis a kavicságy alsó felületének magasságában mérve, legalább 40 (négy) méter legyen. Görbületekben a töltés külső oldala a túlemelésnek és a vágány kibőví­tésének megfelelően kiszélesítendő. A töltések — azok magasságához ós anyagához képest — bezárólag 2-5 m. magasságig l x /2 vagy l 1 /* lábas lejtőkkel, ennél nagyobb magasságnál pedig IV2 lábas lejtőkkel létesítendők. A bevágások lejtői általában az anyag nemének és minőségének, vala­mint a még egyébként figyelembe jövő viszonyoknak ós körülményeknek megfelelően állitandók elő. Azonban egy lábasnál meredekebbek ezen lejtők csakis erre minden tekintetben alkalmas kőzetekben fekvő bevágásoknál lehetnek. Vízszintesben vagy csekély lejtésben fekvő bevágások oldalárkai meg­felelő fenekeséssei tervezendők ós készítendők. Az anyagárkok külső lejtői egy lábasnál meredekebbek nem lehetnek, azoknak töltósfelőli lejtői ellenben ugyanoly rézsüvei készítendők, mint maguk a töltések. Az anyagtermelósi ós lerakási helyek mindig szabályos alakkal, a föld­területek lehető kímélésével, köz- és magánérdekek károsítása nélkül és ügy létesítendők, hogy azok a közlekedésnek ós vízlefolyásnak, valamint a pálya­test és tartozókai előállításának ós fentartásának, nemkülönben az állomási vágányzat meghosszabbításának akadályul ne szolgáljanak vagy veszélyt ne képezhessenek, továbbá, hogy azok közegészségügyi, közrendészeti ós mező­gazdasági szempontból kifogás alá ne essenek. Nem szabad anyaglerakási helyeket akként elrendezni ós az anyaglerakást olyképen eszközölni, hogy az által a pályának hóval vagy futóhomokkal való befuvása előidóztessók vagy fokoztassék. Az anyagárkok ós egyéb anyagnyerési helyek mindenütt ott, a hol az lehetséges ós szükséges, megfelelő mérvben ós módon vizteleni­Főrendi iromány, n. 1910—1915. 5!*

Next

/
Oldalképek
Tartalom