Főrendiházi irományok, 1910. II. kötet • 35-84. sz.
Irományszámok - 1910-74
242 74. szám. megillető jogokat és kötelezettségeket változatlanul és minden fentartás nélkül kótelezőleg átvenni tartozik. A részvénytársaság megalakításához szükséges alapszabályok, a kibocsátandó czímletek és szelvényeik mintáival együtt, átvizsgálás és jóváhagyás végett a kereskedelemügyi magyar királyi ministerhez f eltérj esztendők s a nevezett minister részéről az alapszabályokban, valamint a czímletek és szelvények mintáinak tervezetében kivánt módositások feltétlenül foganatositandók. Az alapszabályokba mindenesetre felveendő, hogy az évenkénti tiszta jövedelemnek egy meghatározott minimális százaléka a jelen engedélyokirat 7. §-a szerint az építési tőkéből kihasított tartalékalap növelésére fordittassék. Felveendő továbbá az is, hog3' azon esetre, ha az alább megállapított engedély tartam alatt jövedelem hiánya miatt az összes részvények törleszthetők nem lennének, a törlesztetlenül maradt részvények tulajdonosai részvényeiknek beváltását, vagy e czímen bárminemű kárpótlást az államtól nem igényelhetnek. A társaság szókhelye Budapest s hivatalos ügykezelési nyelve kizárólag a magyar. 22. § A jelen engedély tartama a fenti 2. §-ban ideiglenes vasutengedólyezósi szabály 9. §. a) pontja alatt kimondott oltalommal ós az 1880. évi XXXI. törvényczikk 2. §-a, illetve az 1888. évi IV. törvényczikk 2. §-ának b) ós c) pontjai szerint az állam részére biztosított megváltási jog épségben tartásával a jelen engedélyokirat kelte napjától számítandó egymás után következő 90 évben állapittatik meg. Ezen 90 év leteltével a vasút és annak összes tartozókai ingyen és tehermentesen mennek át a magyar állam tulajdonába és szabad haszonélvezetébe, illetve engedélyes vagy jogutódjai ezen vasutat teljes jókarban c ingyen és tehermentesen tartoznak az államnak átadni. A pálya engedélyének és üzletének átruházása, valamint a pálya és tartozékainak iüggo kölcsönökkel való jelzálogi megterhéltetése tekintetében az 1888. évi IV. törvényczikk 2. §-ának a) pontja, illetőleg az ezen törvény 10. §-ában foglalt határozatok irányadók. Az 1880. évi XXXI. törvényczikk 2. §-ában és az 1888. évi IV. törvényczikk 2. §-ának b) és c) pontjaiban előirt megváltás esetében a megváltás módozatai tekintetében ugyancsak az idézett törvényczikkek határozatai irányadók. Mindkét esetben átveszi a magyar állam saját tulajdonába, birtokába és haszonélvezetébe a pálya területét és földjét, a föld- és műmunk álatokat, a fel- ós alépítményeket minden hozzátartozókkal, úgymint forgalmi eszközökkel, pályaudvarokkal, fel- ós lerakodóhelyekkel, a vasút üzletéhez tartozó épületekkel, az indulási s érkezési helyeken levő őr- és felvigyázó-házakkal, távírda-, távbeszélő- ós villamosjelző-berendezésekkel, minden felszereivényekkel, ingó és ingatlanokkal egyetemben, ellenben az engedélyes vagy jogutódai megtartják az általuk folytatott üzlet alatt jövedelmi fölöslegeikből alkotott netáni tartalékalapot ós a künnlevő cselekvő követeléseket, valamint azon építkezéseket, a melyek megszerzésére vagy előállítására a kormány által azon határozott hozzáadással hatalmaztattak fel, hogy azok a vaspályának semmi tartozékát képezni nem fogják.