Főrendiházi irományok, 1910. I. kötet • 1-34. sz.
Irományszámok - 1910-19
116 19. szám. állategészségügyi egyezmény megkötését és élőállat-behozatal engedélyezését czélozta. Miután az ez alapon való megegyezés részünkről kizártnak volt tekintendő és eziránt a rumánok sem hagyattak tájékozatlanul, a szerződéses tárgyalások felvétele halasztást szenvedett és csak 1908 őszén volt a jelen pótszerződéselső olvasása megtartható, a midőn rumán részről az eredetileg felállított követelés elejtése mellett hajlandóság mutatkozott arra, hogy az állatok és az állati termékek kérdése az időközben Szerbiával (1908. évi márczius hó 1/1-én) kötött kereskedelmi szerződésünk elvi alapján legyen rendezve. Ezen elvi kérdés tisztázása után még mindig igen nagy nehézségek mutatkoztak a levágott állapotban behozatalra engedélyezendő állatkontingensek mérvének megállapitásánál és a rumán vámtarifának kivitelünket érdeklő némely tételének mérséklésénél, ugy hogy csak az 1909. év márczius és április havában Bukarestben folytatott tárgyalások eredményezték a teljes megegyezést. Rá kell itt mutatnom arra, hogy a rumán királysággal való békés gazdasági megegyezés szükségét a fentemiitetteken kivül egyéb tekintetek is követelték. A mi helyesen felfogott kereskedelmi politikánk a Keleten nem lehet más, minthogy a gazdasági téren való móltányos megegyezésben találjunk alapot a keleti államokkal való szomszédos viszonyunkból folyólag bennünket jogosan megillető politikai súly érvényesitósóre, a melyet azután gazdasági téren keresendő érdekeink hasznosítására fordíthatunk. A midőn Rumániával a szerződéses tárgyalások megindultak, a Keleten való helyzetünk egyáltalán nem volt megnyugtatónak mondható. Ez erősen befolyásolta azt a törekvést, hogy ha már Szerbiával ós Montenegróval nem lehetett külpolitikai okokból rendes kereskedelmi viszonyokat teremteni, legalább Rumániával sikerüljön gazdasági téren békés megegyezésre jutni és ez által ezen országgal való politikai barátságunkat ós a Keleten való helyzetünket is erősíteni. Nem hallgathatom itt el azt sem, hogy magyar szempontból egy másik körülmény is kívánatossá tette a Rumániával való megegyezést, és ez : az erdélyi részek gazdasági érdekeinek a figyelembevétele. Tudvalevő dolog, hogy az erdélyi ipar, különösen a határszéli vármegyék kádár-, bognár-, asztalos-, posztó-, kötszövő-, czipő- és papiros-ipara, melyek tekintélyes részükben Rumániában bírták századok óta legjobb piaczukat, a szerződésen kivüli állapot és a vámháború hatásai folytán rendkívül érzékenyen szenvedtek. így tehát egy specziálisan magyar érdek is fűződött a pótszerződés létesítéséhez, a melynek főérdemót, az erdélyrészi vonatkozást tekintve, nem is annyira a most az erdélyi részek számára elért és a részletes indokolás során emiitett kedvezményekben kell látnunk, mint sokkal inkább azon körülményben, hogy ezen pótszerződés Rumániával való gazdasági életünk bensőbbé tótele által a jövőre való kihatásában tesz nagy szolgálatot az erdélyrészi érdekeknek. A megegyezés útját csakis a rumán kívánságok méltányos kielégítése mellett lehetett megtalálni, mire mód kínálkozott a nélkül, hogy gazdasági érdekeink koczkáztatva lettek volna. Az 1909. évi április hó 23-án aláirt uj kereskedelmi szerződés a korábbi kereskedelmi egyezményhez tartozó pótszerződós alakjában köttetett meg, mely az 1893. évi (az 1894. évi XIV. törvényczikkbe iktatott) egyezmény határozatainak módosításait és kiegészítéseit foglalja magában. Az eddigi egyezménynek a pótszerződés által nem érintett határozatai tehát továbbra is érvényben maradnak. Az 1909. évi pótszerződés
