Főrendiházi irományok, 1906. XX. kötet • 861-908. sz.
Irományszámok - 1906-869
869. szám. 5 869. szám. (47. ülés, 87l jegyzőkönyvi pont.) Magyar királyi MinistereInök. Nagyméltóságú Gróf, Elnök úr! Ő császári és apostoli királyi Felsége folyó évi április hó 27-ón kelt legfelsőbb elhatározásával a magyar összes ministeriumnak hivatali lemondását legkegyelmesebben elfogadni, egyúttal azonban meghagyni méltóztatott, hogy az egyes ministerek hivatalos működésüket további legfelsőbb elhatározásáig folytassák ; folyó hó 7-én kelt s •/. alatt hiteles másolatban mellékelt legmagasabb kéziratával pedig magyar ministerelnökóvé engem legkegyelmesebben kinevezni, illetőleg ezen eddig viselt állásomban megerősiteni méltóztatott. Ezen legmagasabb megbizás következtében előterjesztvén az egyes ministeri tárczák betöltésére vonatkozó javaslatomat, ő Felsége azt folyó hó 7-én kelt s •//. alatt hiteles másolatban szintén idezárt legfelsőbb elhatározásával legkegyelmesebben jóváhagyni méltóztatott. Midőn ezeket Nag v méltóságodnak becses tud* »inasára hoznám, van szerencsém megjegyezni, hogy az újbóli kineveztetósem tárgyában az országgyűléshez intézett kegyelmes királyi leiratot a legközelebb tartandó képviselőházi ülés alkalmával lesz szerencsém a képviselőház, elnökének kihirdetés végett kózbesiteni. Fogadja Nagyméltóságod kiváló tiszteletem őszinte nyilvánitását. Budapest, 1909. évi július hó 7-én. Wekerle s. /.