Főrendiházi irományok, 1906. XIX. kötet • 828-860. sz.

Irományszámok - 1906-836

206 836. szám. kéri az előző hónapokban beérkezett és a következő hó 15-ig elintézetlenül maradt ügy darabok késedelmes elintézésének okait. 82. §. Ha az ügyvitelt a minister kiküldöttje, vagy az elnök vizsgálta meg, ugy minden esetben, ha pedig saját alosztályát az illető alosztálynak vezetője, illetve a kezelő-, segéd- és szolgaszemélyzet működésót a segédhivatali fő­igazgató vizsgálta meg, ugy csak az esetben veendő fel jegyzőkönyv, ha a vizsgálat során a vizsgáló nézete szerint rend- vagy fegyelmi büntetést maga után vonó szabálytalanság vagy visszaélés észleltetett. 83. §. A jegyzőkönyvet, ha a vizsgáló a minister kiküldöttje, úgy ő és az elnök, — ha pedig a vizsgálatot az elnök teljesiti, úgy az elnök és a jegyzőkönyvvezető, — ha pedig az alosztályok vezetői, illetve a segédhivatali főigazgató teljesitik, úgy az alosztályvezetők, illetve a segédhivatal főigazgató irják alá. 84. §. A ministeri kiküldött, illetve az elnök által telj esitett vizsgálatról fel­vett jegyzőkönyv két példányban állitandó ki. Az egyik példány a hivatalnál marad, a másik pedig a minis terhez jelentós kisóretóben terjesztendő fel. Az alosztályvezetők, illetve a segédhivatali főigazgató által felvett jegyzőkönyv egy példányban állitandó ki s az elnöknek további eljárás végett, esetleg jelentés kiséretóben, bemutatandó. A jelentós során a vizsgáló az alkalmazottak személyes képességeiről és működéséről szerzett közvetlen tapasztalatait ós meggyőződósét kifejti és a vizsgálat folytán netán szükségesnek mutatkozó intézkedésekre indít­ványt tesz. Felügyeleti intézkedések. 85. §. A felügyeleti jogból kifolyólag akár panasz, akár vizsgálat, akár hiva­talos jelentós, akár hivatalos eljárás közben szerzett tapasztalat alkalmából, a felügyeleti hatóságot a következő intézkedések megtétele illeti meg: 1. XJgy az egyes alkalmazottak, mint az egész hivatal (osztály, al­osztály) irányában elismerő nyilatkozat a hivatalos kötelességek pontos és buzgó teljesítéséért. 2. A hivatali személyzet szaporítása, változtatása vagy apasztása, a hivatali helyiségek megváltoztatása, kibővítése, újabb berendezése, a hivatali felszerelések kipótlása, megújítása, illetve az e czélokra szükséges jelentós megtétele. 3. Oktató figyelmeztetés az ügyek alaposabb, könnyebb vagy gyorsabb

Next

/
Oldalképek
Tartalom