Főrendiházi irományok, 1906. XIX. kötet • 828-860. sz.

Irományszámok - 1906-836

83(5. szám. 195 hatóságok- vagy másokhoz tudakozódásokat intézhet. Ha valamely szakma­beli munkaadókat hallgat meg, ugyanazon szakmából ugyanoly számú alkal­mazottat is meg kell hallgatnia. 33. §. A biztosítási tanács ülései nem nyilvánosak. Mindazok, kik e tanács valamely ülésében mint szakértők vagy meghívottak vesznek részt, a szava* zásnál, illetve határozathozatalnál nem lehetnek jelen. 39. §. A tanácskozás és határozathozatal az előadó által előzetesen Írásba fog­lalt határozati tervezet alapján történik. 40. §. A tanács tagjai a törvény ós törvényes rendeletek, szokások és a jelen szabályzat alapján lelkiismeretük és meggyőződésük szerint nyilvánítják véle­ményüket és adják le szavazatukat. A határozatok szótöbbséggel hozatnak. A szavazást mindenkor a tanács­nak rangban legidősebb tagja kezdi meg és rangsor szerint szaA 7 aznak. A sza­vazásban az elnök is részt vesz oly módon, hogy ő utoljára szavaz és a határozatot saját szavazatának számbavételével hirdeti ki. Ha az elnök a tanács többi tagjaitól eltérő véleményre szavazott, a határozat egyhangúlag hozottnak nem tekinthető. Ha összegekre történik a szavazás ós több mint két vélemény felett kell szavazni, a magánfél szempontjából legkedvezőbb összegre adott szava­zatok az utánuk következő kevésbbé kedvező összegre adott szavazatokhoz hozzászámitandók, mig a többség létrejön. Egyebekben a szavazási eljárásra a választott bírósági rendelet vonat­kozó szabályai alkalmazandók. 41. §. Az ülésekről jegyzőkönyv veendő fel, melynek tartalmaznia kell az ülés tárgyát vagy tárgyait, a jelenvolták nevét, a hozott határozatokat, s lia azok nem egyhangúlag hozattak, a szavazás lefolyását ós arányát is a szavazók névszerinti megjelölésével. A külön vélemény az illető tag vagy tagok kíván­ságára a jegyzőkönyvbe szintén felveendő. A jegyzőkönyvet a biztosítási osztálynak az elnök által kijelölt tagja vagy kezelő tisztviselő vezeti. A jegyzőnek a tanácsban sem tanácskozási, sem szavazó joga nincs. 42. §. A hozott határozat kiadmánytervezetét a tanács határozata értelmében az előadó készíti el és a tanács elnöke vizsgálja felül és adja ki. A felül­vizsgálat a fogalmazvány szerkezetére és irályára, továbbá arra terjed ki, 25*

Next

/
Oldalképek
Tartalom