Főrendiházi irományok, 1906. XVII. kötet • 722-769. sz.

Irományszámok - 1906-754

754. szám. 2G9 754:. szám. (39. ülé3, 743/f. jegyzőkönyvi pont.) Kivonat a képviselőház 1908. évi november hó 23-án és 24-én tartott 375. és 376. üléseinek jegyzőkönyveiből. 6896. Napirend szerint tárgyalta­tott a borhamisításnak és hamisitott bor forgalomba hozatalának tilalma­zásáról szóló törvényjavaslat. Az előadónak s a felszólalt kép­viselők beszédeinek meghallgatása után, szólásra többé senki sem lévén feljegyezve, és az elnök felhívására senki sem jelentkezvén, elnök a vitát bezárta, majd a földmívelésügyi mi­nister felszólalása után a tanácsko­zást befejezettnek nyilvánította. Egy­ben feltette a kérdést, elfogadja-e a Ház a tárgyalás alatt lévő törvény­javaslatot általánosságban, a részle­tes tárgyalás alapjául, igen, vagy nem? 6897. A részletes tárgyalás során a törvényjavaslatnak a földmívelés­ügyi és közgazdasági bizottságok által elfogadott szöveg szerint fel­olvasott czímét, valamint 1., 2., 3., 4., 5. és 6. §-ait 6900. A 7. §. tárgyalásánál Múzsa Gyula képviselő Írásban azon indít­ványt nyújtja be, hogy a 7. §. első bekezdésének utolsó mondata utána következő pótlás szurassék be ; »a A Ház a borhamisításnak és a hamisitott bor forgalomba hozatalán nak tilalmazásáról szóló törvény­javaslatot általánosságban, a részle­tes tárgyalás alapjául egyszerű sza­vazással elfogadja. a Ház változatlanul elfogadja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom