Főrendiházi irományok, 1906. XIV. kötet • 594-663. sz.
Irományszámok - 1906-657
657. szám. 305 1. évfolyamba 100 ifjú jutott s igy a törvényben megállapított 100-as létszám betöltetett. II. Honvéd főreáliskola* A honvéd főreáliskolában a pályázati hirdetmény kibocsátásakor az 1906/7-iki tanévre 25 alapitványos hely állott rendelkezésre, a melyekhez időközben még 3 megüresedett ily hely járult. A törvény által meghatározott 20 díjmentes államköltséges és az emiitett 28 alapitványos helyen kivül tehát együttvéve még 2, részben féldíjmentes, részben fizetéses hely volt betöltendő. A pályázók száma a következő volt: díjmentes államköltséges helyre 88 féldíjmentes » » 10 fizetéses helyre 8 összesen . .106. A beérkezett pályázati kérvények átvizsgáltatván, a pályázók közül az arra igényjogosultak a fentebb emiitett számban díjmentes és féldíjmentes államköltséges helyekre legfelsőbb helyen elsősorban javaslatba hozattak, ilietve fizetéses helyre egy pályázó elsősorban kijelöltetett. Hogy az elsősorban kijelölt, illetve javaslatba hozottak között keletkező hiányok pótolhatók legyenek, a betöltendő díjmentes és féldijmentes államköltséges, valamint a fizetéses helyekre megfelelő számban másodsorban is jelöltettek ki igényjogosult ifjak. A törvény azon rendelkezésének, hogy a díjmentes államköltséges helyekre horvát-szlavonországi illetőségű ifjak is aránylagos számban vétessenek fel, elég tétetett, a mennyiben a jelentkezők közül két ifjú elsősorban, egy pedig másodsorban jelöltetett ki a felvételre. A díjmentes államköltséges helyekre elsősorban kijelöltek közül a felvételi vizsgán nem felelt meg 2 jelölt, mely hiány a másodsorban kijelöltek behivása által pótoltatott. A féldíjmentes és fizetéses helyre első sorban kijelöltek az intézetbe felvétettek. A rendelkezésre állott 28 alapitványos hely közül, jóllehet az azokra bemutatott alkalmas pályázók 1 visszalépettnek kivételével valamennyien behívattak, a felvételi vizsgák eredményéhez képest mindössze csak 22 hely volt betölthető. Ennélfogva a törvényben megállapított 50-es létszám kiegészítésére, előbb a fizetéses és azután a féldíjmentes helyekre másodsorban kijelölt és még rendelkezésre álló pályázók az ilyen helyekre leendő felvétel végett kellő számban behivattak. Ezen most jelzett eljárás után a honvéd főreáliskola I. évfolyamába tényleg felvétetett : díjmentes államköltséges helyre 20 féldíjmentes » » 3 fizetéses helyre 5 alapitványos helyre 22 összesen . . 50 ifjú. Ezeken kivül a honvéd főreáliskola II. és III. évfolyamába az idő előtt megüresedett 2 díjmentes államköltséges helyre még egy-egy ifjú vétetett fel. Kfimidi iromány. XIV. 1 íltKV—--1ÍU1. 39