Főrendiházi irományok, 1906. XIV. kötet • 594-663. sz.
Irományszámok - 1906-617
617. szám. 165 617. szám. (32. ülés, 573. jegyzőkönyvi pont.) A főrendiház egyesült pénzügyi, valamint közjogi és törvénykezési bizottságának jelentése „a birói és ügyészi szervezet módosításáról" szóló törvényjavaslatról. Az eddigi rendszerrel szemben, a mely mellett az 1893: IV. t.-cz. 18. szakaszának első bekezdése szerint a törvényszéki birák, járásbirák és ügyészek összlétszámának egy ötödét, az 1907. évi I. t.-cz. pedig három tizedét sorozta a VII. fizetési osztályba, a javaslat a sokkal szabatosabb számszerinti megállapítást követi az első folyamodású bíróságokhoz kinevezett törvényszéki birák, járásbirák és albirák, valamint a királyi ügyészségekhez kinevezett ügyészek létszámának a fizetési osztályokba való sorolásánál. A javaslat ministeri indokolásában százalékos összehasonlítást találunk az első folyamodású bíróságokhoz kinevezett birák és ügyészek fizetési osztályok azerinti megoszlását illetőleg, a mai állapot és a javaslat alapján. E szerint a VI. fizetési osztályban a létszám százaléka 0'3-al, a VII-ikben 22-2-el, a VIH-ikban 4-8-al emelkedik, mig a IX-ikben 27-3-al esik. A javaslat második szakaszában a királyi ügyészek pótlékára, 5-ik szakaszában a budapesti királyi Ítélőtábla elnöki titkárának működési pótlékára tartalmaz előnyös intézkedéseket. Jelentős intézkedése a javaslatnak a XI. fizetési osztályba sorozott aljegyzői állásnak megszüntetése és az aljegyzőknek, mint jegyzőknek, a X. fizetési osztályba való sorozása. (6-ik szakasz.) A jegyzői állás anyagi helyzetének javítása czéljából a javaslat 7-ik szakaszában képesítési pótlékot juttat azon jegyzőknek, a kik 2 évet szolgáltak a X. fizetési osztályban és bírói minősítéssel bírnak. Ezen szabály alól is van kivételnek helye, a mennyiben a 2 évi szolgálat a jelen javaslat törvényerőre emelkedése és életbeléptéig kinevezett jegyzőknél, valamint képesítési pótlékkal egybekötött jegyzői állás üresedése esetén az 1908. és 1909. években meg nem kívántatik. A javaslat ministeri indokolása számszerűleg is feltünteti a birói és ügyészi alkalmazottaknak jelentékeny elölépését a fizetési osztályokban, a mely a javaslat törvényerőre emelkedése esetén bekövetkeznék. A javaslat czélja a feltűnőbb