Főrendiházi irományok, 1906. XIII. kötet • 550-593. sz.

Irományszámok - 1906-587

587. szám. 483 387. szám. (30. ülés, 543. jegyzőkönyvi pont.) Jelentése a főrendiház pénzügyi bizottságának a pénzügyministerium vezetésével megbizott m. kir. ministerelnöknek kőszéntelepek­nek a kir. kincstár részére való megszerzése tárgyában az országgyűléshez intézett jelentéséről. A szén árának az utóbbi években tapasztalt rendkivül nagy emelkedése s azok a folytonos zavarok, amelyekkel a szénszükséglet kielégitése tekinte­tében ugy a magánháztartásnak, mint a gyáriparnak s ebben az állami üze­meknek is mindamellett küzdeniük kellett, kötelességévé tették a kormánynak, hogy módokról és eszközökről gondoskodjék, a melyekkel egyrészt a szén­drágaság, másrészt a szénhiány megszüntetését vagy legalább enyhitesét a fövőre nézve biztosithatja. A külföldi szén behozatalának megkönnyitése, a mi természetesen csak tarifális kedvezmények engedélyezésével lett volna elérhető, nemcsak közlekedési vállalataink jövedelmezőségét csökkentette volna jelentékenyen, hanem gazdaságpolitikai szempontból is aggályos meg­oldási mód lett volna, főként tekintetbe véve azt, hogy természeti kincsekben bővelkedő hazai talajunkban még nagymennyiségű szénkészletek feküsznek feltáratlanul. Csak helyeselni lehet tehát, hogy a kormány a tarthatatlan helyzet orvoslására kínálkozó módok közül arra irányitotta actióját, mely nemcsak az aktuális szükség, hanem az állandó közgazdasági érdek szempontjából is legeredményesebbnek Ígérkezett : feltáratlan vagy részben már feltárt, de ele­gendően ki nem aknázott széntelepek megszerzésére s ez utón nagyobb mérvű állami szénbányaüzem meginditására. Ezzel az állam nemcsak a magán- és ipari szénfogyasztás szükségletének kielégitóséhez tudna jelentékenyen hozzá­járulni, hanem a szón árának szabályozása tekintetében is hathatós befolyást biztosithatna magának s a mi nem utolsó helyen veendő számba, ezer meg ezer munkás kezet tudna állandó foglalkoztatással a hazának megtartani. Ezektől a szempontoktól vezéreltetve inditotta meg a kormány az eljá­rást, illetőleg az előkészitő lépéseket több kőszéntelepnek az állam tulajdo­nául való megszerzése iránt. Krassó-Szöróny vármegye területén az Almás völgyében, továbbá a Horvát-Szlavonországok területén Vrdnik vidékén levő nagykiterjedésű széntelepekre nézve biztosította a szükséges zártkutatmányok 61*

Next

/
Oldalképek
Tartalom