Főrendiházi irományok, 1906. XIII. kötet • 550-593. sz.
Irományszámok - 1906-584
/ 584. szám. 479 584. szám. (30. ülés, 540. jegyzőkönyvi pont.) Jelentése a főrendiház közgazdasági és közlekedésügyi bizottságának „az Olaszországgal 1906. évi február hó 11-én kötött állategészségügyi egyezmény beczikkelyezeséről" szóló törvényjavaslat tárgyában. Azon határozmányok, melyeket az Olaszországgal 1887. évi deczember 7-én kötött állategészséügyi egyezmény tartalmazott, a gyakorlatban már nem feleltek meg. Kiviteli érdekeinket és állatforgalmunk sima lebonyolítását nem tudták biztositani. Szabatosabb, részletesebb biztosítékokra lévén szükség, sikerült ezen új egyezményt Olaszországgal megkötni, mely egyezmény határozottan biztosabb alapokra fekteti állatforgalmunk érdekeinek megóvhatását. Különösen lóki vit elünk, mely Olaszország felé jelentékeny számottevő, nyer könnyítéseket. Kiemelvén még azt, hogy ezen egyezmény kizárólag a szerződő felek területeiről származó termékekre vonatkozik, hogy egy vegyes bizottság szakvéleménye ezen esetben is meghallgatandó és hogy a határszéli állatorvosi díjak maximuma megköttetett, ez által tehát a nagyobb megterheltetéseknek eleje vétetik, a bizottság az ezen egyezmény beczikkeiyezésérő 1 szóló törvényjavaslatot a főrendiháznak elfogadásra ajánlja. Budapest, 1908. január 17-én, Pallavicini Ede őrgróf s, k., Mikós Ödön s. k., a bizottság elnöke. a bizottság jegyzője.