Főrendiházi irományok, 1906. XIII. kötet • 550-593. sz.
Irományszámok - 1906-570
454 570. szám. tarifális kedvezmények engedélyezése, — a mi talán első pillanatra legalkalmasabbnak látszanék, — nem biztat a várt eredménynyel. Eltekintve ugyanis attól, hogy ily kedvezmény engedélyezése gazdaságpolitikai szempontokból is aggályos, mert kereskedelmi mérlegünk rovására a külföldi behozatal emelkedését vonná maga után, — az állam közlekedési vállalatainak alig nélkülözhető bevételeit is csökkentené a nélkül, hogy megfelelő védelemmel kecsegtetne azokkal a tulcsigázott árigényekkel szemben, a melyeket egyes vállalkozók legtöbbször indokolatlanul támasztanak a nagyközönséggel szemben, s a melyek a világkonjunkturák félretételével, a hazai szénkereskedelmet sok helyen monopólium jellegében tüntetik fel. Oly megoldási módozatról kellett tehát a kormánynak gondoskodnia, a mely az állam szállítási vállalataival szemben nagyobb igényeket nem támaszt, a szénkereskedelem terén mutatkozó visszásságokat ellensúlyozhatja, a túlkapásokat korlátozhatja és mindezek mellett hazai közgazdaságunk fejlődését is nagyobb mérvben elő s égit se. Magán szénbányászatunk örvendetes fejlődóst mutat ugyan, de a fokozódó szénszükséglettel nem képes lépést tartani. Pedig gazdasági fejlődésünknek elsőrendű előfeltételét képezi a szónszükségletnek lehetőén olcsó kielégitóse. Ennek az előfeltételnek biztosítását azért kell elodázhatlanul sürgős feladatnak tekintenem, mert adott hazai talajunk feltáratlan kincseit nem szabad gyümölcsözetlenül hevertetnünk, s mert hazai munkaerőnk jövedelmezőbb foglalkoztatása közviszonyaink szanálásának különben is mellőzhetetlen eszközét képezi. Ezekből a szempontokból kiindulva, a kormány arra a meggyőződésre jutott, hogy széntermelésünk fokozásában, czéltudatos állami beavatkozás mellett, oly eszköz kínálkozik, amely mindenképen alkalmasnak látszik arra, hogy a szóntermelés és fogyasztás egyensúlyát, az imént érintett közszempontok kielégitése mellett, helyreállítsa s a szónárak alakulásában normális viszonyokat teremtsen. Nem a magánbányászat fejlődésének korlátozása, hanem szénszükségletünk kielégitése mellett a magánbányászat jogosult érdekeinek megóvása és előmozdítása lehet csak czólunk. Azoknak a közlekedési vonalaknak és berendezéseknek, melyeket valósítanunk kell, hivatása leend nemcsak a kincstári, hanem egyenjogulag a magánbányászat érdekeit is szolgálni. Nem szabad a munkáskérdésben versenyt keltenünk, sőt a munkásjóléti és élelmezési intézkedések körében a magánbányászatra is folyton tekintettel kell lennük. Végül a piaczi árakban sem lehet hivatásunk versenyre kelni, csak a jogosulatlan áremelésekre lehet feladatún^ mérséklői eg hatni. De azután e szempontok megóvása mellett nem lehet a magánbányászat •érdekeinek örve alatt a kérdést megoldatlanul hagyni akkor, midőn maguknak az államvasutaknak s a kincsári vasgyáraknak évi szénszüksóglete 50 millió métermázsát teszen. Üzemben levő szénbányáinkon kivül hazánkban még számos szóngazdag terület van. Ezen részben még közelebbről meg sem vizsgált területek egy része még föltárásra sem került, más részük pedig a megfelelő anyagi ero hiánya, avagy a szállítási eszközök nagy távolsága következtében nagyobb szabású művelésre ez idő szerint nem képes, avagy művelésében egészen megakadt. Ha ezeket a széntelepeket az állam saját tulajdonául megszerezné, azok feltárásával ós kiaknázásával, ugy minőségét, mint mennyiségét tekintve,