Főrendiházi irományok, 1906. XIII. kötet • 550-593. sz.
Irományszámok - 1906-568
422 568. szám. könyvekben foglalt határozatokra, úgyszintén az üzlet biztonságának követelményeire való tekintettel, az előterjesztett terveket átvizsgáltat] eb, OS eb mennyiben az érintett szempontokból észrevétel fel nem merülne: a terveket jóváhagyja, és ha egyéb törvényes rendelkezéseknek is elég tétetett, az építési engedélyt — harmadik személyeknek az 1881. évi XLI. t.-c. szerinti jogaiknak érintetlenül hagyása mellett — megadja. Az engedélyes minden kárpótlási vagy egyéb igény kizárásával köteles a kereskedelemügyi m. kir. minister által a pálya épitése közben, vagy bármikor azután is, a fent érintett tekintetekből s alapon kivánt s bár az előzetesen jóváhagyott tervektől eltérő módositásokat ós kiegészítéseket is foganatosítani. Ellenben az engedélyes az általa a kereskedelemügyi m. kir. minister részéről már jóváhagyott terveknek bármely tekintetből kivánt megváltoztatásához a nevezett minister engedélyét mindenkor előzetesen kieszközölni tartozik. A pálya épitését engedélyes az engedélyokirat keltétől számitott 2 év alatt befejezni és a pályát a közforgalomnak átadni tartozik, 5- §• A vasút kiépitése és üzlete céljaira a kisajátítási jog az 1881. évi XLI. t.-c. értelmében ezennel engedélyeztetik. Engedélyes a kisajátítási ós kártalanítási ügyeket, utóbbiakat annyiban, amennyiben a birói útra nem tereitettek volna, a jelen engedélyokirat 10. §-ában foglalt jogkövetkezmények terhe alatt rendezni tartozik, 6- §• A magyar kir. államvasutak Oravicza, Zsidovin és Nómetbogsán állomásaihoz való csatlakozás, az ennek folytán szükséges uj építkezések és átalakítások eszközlése, valamint ezen csatlakozási állomásoknak, úgyszintén a m. kir. államvasutak oravicza—németbogsáni vonalszakaszának közös, illetve együttes használata iránt engedélyes a m. kir. államvasutak igazgatóságával, a kereskedelemügyi m. kir. minister előző jóváhagyásának fentartása mellett, egyezségre lépni köteles. A csatlakozás, illetve közös használatra való berendezés folytán a csatlakozási közös állomásokon szükségessé váló uj építkezések és átalakítások költségeit engedélyes az uj építési tőkéből fedezni tartozik. Más pályákkal csatlakozási szerződéseket, nemkülönben az állomások vagy egyes csatlakozó .vonalrészek közös vagy együttes (péage-jog) használatára, végül egyes iparvágányoknak a pályán való átvezetésére vonatkozó szerződéseket engedélyes csakis a kereskedelemügyi m. kir. ministertől előzetesen kieszközölt engedély alapján köthet ; viszont azonban köteles engedélyes más pályákkal ilynemű szerződésekre lépni, ha azoknak az engedélyes vasutjához való csatlakozása, illetve a csatlakozási állomások vagy vonalrészek közös vagy együttes (péage-jog) használata, végül az iparvágányoknak az engedélyes vasutján való átvezetése akár engedólyokiratilag, akár a kereskedelemügyi m. kir. minister külön engedélyével biztosíttatott. Amennyiben pedig úgj ezekre nézve, mint a kocsikölcsönzés és minden