Főrendiházi irományok, 1906. IX. kötet • 431-496. sz.

Irományszámok - 1906-435

435. szám. 43 A katonai szállításokra vonatkozó fenti határozatok és kedvezmények önként értetőleg érvényesek a szolgálatban utazó m. kir. honvédségre és azon | átokra is, melyek, mint a hadsereg kiegészítő részei, a népjog oltalma alatt állnak. Végül köteles engedélyes társaság feltétlenül alkalmazkodni azon hatá­rozatokhoz, melyek a hadsereg, haditengerészet és a honvédség kiszolgált altisztjeinek alkalmazására vonatkozólag az 1873. évi II. t.-czikkben meg­állapít vák. 16. §. Az állami tisztviselők, hivatalnokok és szolgák, kik a vasutak igazgatása és üzlete fölött őrködő hatóságok megbízásából, vagy az állam érdekeinek ezen engedélyokirat alapján való megóvása végett, vagy jövedéki czéiokból az egyesitett vasutvonalakat használják és azt, hogy az illetékes hatóság által megbízottak igazolják, uti málnáikkal együtt ingyen szállitandók. 17. §. Engedélyes társaság rokkantság, vagy öregség folytán szolgálatképtelenné vált alkalmazottairól akár nyugdíjintézet alkotása, akár más, a kereskedelem­ügyi m. kir. minister által elfogadhatónak talált módon gondoskodni tartozik. 18. §. Az engedélyes társaság a jelen engedélyokirat tárgyát képező vasut­vonalakon, vagy azoknak csak egyes részein is, a kereskedelemügyi m. kir. minister kívánatára a m. kir. postát szállitani köteles. A postaszállitás feltételeit — az 1888. évi IV. t.-cz. 4. i>-ának b) pontja értelmében — a kereskedelemügyi m. kir. minister rendeleti utón állapítja meg. A vasút igazgatósága és alárendeltjei, vagy az utóbbiak közt váltott szolgálati levelezés a vasúti közegek által postabérmentesen szállítható. 19. §. Engedélyes társaság az üzleti távírda előállításától egyelőre felmentik éfl az állomásoknak egymásközti értekezése czéljaira az 1888. évi XXXI. t.-cz. határozmányainak szem előtt tartásával távbeszélő-készüléket tartozik fen­tartani. Amennyiben azonban a jelen engedélyokirat tárgyát képező vasutvonalak mentén később üzleti távírda és villamos jelzőberendezések felállítása szük­ségesnek mutatkoznék, enged« g az 1888. évi XXXI. t.-cz. alap­ján már most engedélyt kap i k vállal arra, hogy a szükséges üzleti távírda és villamos jelzőberendezéseket az egyesitett vasutvonalak terü­letén felállíthassa, jelen egységes engedélyokirat hatályának tartama alatt szakadatlanul üzletben tan liez képest bővíthesse; míg azon endezések felállítására ós ázna bővítésekre, melyeknél a támszerkezetek elhelyezése czéljából az egyesitett vasútvonalak területéhez nem tartozó ingat­lanok igénybevétele szül a kereskedelemügyi in. kir. ministertől minden­kor külön engedély kérendő. Az engedély« -üzleti távirdákat. távbeszélők illa­mos jelzőberendezéseket, illet* i alkalmazkodni kör. &•

Next

/
Oldalképek
Tartalom