Főrendiházi irományok, 1906. VIII. kötet • 394-430. sz.
Irományszámok - 1906-429
429 szám. 291 20. §. A 20. §. a hivatali titoktartás kötelezettségét mondja ki és tüzetesen körülírja a hivatali titok megsértésének eseteit, miután a személyzet köréből ismételten és nyomatékosan jutott kifejezésre az a kivánság, hogy a hivatalos titok fogalma, mintegy közelebbi tájékozásul a személyzetnek, szabatosan körülirassék. E kívánsággal számol a jelen szakasz, mely úgy a porosz, mint az osztrák államvasutak szolgálati szabályzatában foglalt hasonló rendelkezésekkel áll összhangzásban. Azokhoz, amiket e szakaszról már föntebb mondottam, még csak azt kell hozzátennem, hogy habár a táviratokról és telefonközlésekröl a szakaszban külön nincs szó, természetes, hogy a hivatali titok megszegésének tilalma a táviratokra és telefonközlésekre is vonatkozik. 21. §. A 21. §. kötelességévé teszi az alkalmazottaknak, hogy a vasút által létesített vagy a vasúttal kapcsolatos oly intézetekbe, melyeknek czélja az aggkor, vagy rokkantság esetére ellátást biztosítani (nyugdíjintézetek, nyugbérintézetek) belépjenek, természetesen csak annyiban, amennyiben az illető intézetnek alapszabályaiban megállapított feltételek ezt lehetővé teszik. Egyéb jóléti intézetekbe a belépési kényszer elve ki nem terjed. A belépési kötelezettség a legtöbb vasút külön szabályaiban különben most is ki van mondva, s így annak törvényes előírása által úgyszólván a tényleges helyzet csak törvényes alapra fektettetik. A betegsegélyzö-pénztárakba való belépés kötelezettsége az 1891. évi XIV., illetve ujabban az 1907. évi XIX. törvényczikk alapján már ez idő szerint is fennáll, miért is annak kiemelése itt fölösleges. A szakasz 2. bekezdése megadja a vasutaknak a jogot, hogy a törvény szempontja alá eső jóléti intézetek tagsági dijait s egyéb járandóságait az alkalmazottak illetményeiből levonhassák, s az alkalmazottak e levonás ellen kifogást nem emelhetnek. 22. §. A 22. §. a vasúti alkalmazottak jelen törvényen alapuló közhivatalnoki jellegének folyománya, amennyiben hivatalból van helye a bűnvádi eljárás megindításának, ha közhivatalnok ellen hivatali kötelességeire vonatkozólag állíttatott olyan tény, mely valódisága esetén bűnvádi vagy fegyelmi büntetést vonna maga után. Ha az alkalmazott nem szolgálatából kifolyólag, hanem mint magánember szenvedett oly jogsérelmet, mely büntetendő cselekményt képez, annak megtorlása teljesen az ö magánügyét képezi, és a javaslat azon elvi álláspontjánál fogva, hogy az alkalmazottak magánélete minden törvényes korlátozástól lehetőleg mentesittessék, nem követhette egyik-másik szolgálati szabályzat példáját abban az irányban, hogy a felsőbbség az alkalmazottat ily esetben is kötelezhesse a fenforgó körülményekhez képest a bűnvádi eljárás megindítására, avagy pedig — ami még kevésbbé volna indokolt, — hogy ez eljárás a felsőbbség engedélyétől tétessék függővé. 23. és 24. §§. Ámbár, miként épen az előző szakasznál kiemeltem, a javaslat az egyéni szabadság teljes tiszteletben tartásának elvi alapján állván, lehetőleg tartózkodni kivan oly rendelkezésektől, melyek az alkalmazottak magánéletébe való beavatkozást jelentenének, ez az elv még sem vihető keresztül egész merevségében anélkül, hogy fontos szolgálati érdekek védtelenül ne maradnának. 37*
