Főrendiházi irományok, 1906. VII. kötet • 353-393. sz.

Irományszámok - 1906-359

40 359. szám. 10. §. Tekintettel a székesfővárosban és annak környékén, továbbá Fiúméban mind­inkább fokozódó megélhetési nehézségekre, az itt alkalmazott családos állami tanitók és tanitónők részére már évek óla egyenként 400 K évi működési pótlék van az állami költségvetésbe felvéve, a mely azonban nyugdíjba nem számit és áthelyezés után megszűnik. Ezen működési pótlékok összege az 1907. évi állami költségvetésben, (XXI. fejezet, 19. czím részletezésében) 45.360 K. Ezen pót­lékokat, részint a múltban szerzett jogok méltánylása, de főleg az ok súlyosabb volta miatt javaslatomban fenntartani kivánom, sőt a Kolozsvár városban működő állami családos tanítókra és tanitónőkre is kiterjeszteném, mert az utóbbi egye­temmel biró városnak viszonyai a működési pótlékok engedélyezését teljesen indokolttá teszik. Kolozsvárott ez idő szerint 14 családos állami tanitó és tanitónő működik. 11. §. A jelen szakaszban foglalt rendelkezés lényegileg egyezik azzal, a mely az 1893. évi IV. törvényczikk 16. § ában foglaltatik. A módosítást indokolja a m. kir. közigazgatási bíróságról szóló időközben megalkotott 1896. évi XXVI. tör­vényczikk 83. §-ának az a határozata, a mely az illetményekre való igényből eredn kérdések fölötti közigazgatási intézkedések ellen a közigazgatási biróság előtti eljárásnak ad helyet. 13. £. Az a körülmény, hogy az állami tanitók a'apfizetés tekintetében három fize­tési csoportba lesznek beosztva, szükségessé tesz olyan rendelkezést, hogy a midőn a tanitó vagy fegyelmi Ítélet következtében, vagy pedig saját kérése foly­tán alacsonyabb fizetési csoportba tartozó község állami iskolájához helyeztetik át, ide átviszi ugyan addig élvezett fizetését, de új állomásán magasabb fizetési fokozatba csak akkor lép elő, a midőn áthozott fizetése az új állomás fizetési fokozatait eléri. 14. §. A kormány czélul tűzte maga elé, hogy az állami tisztviselőknek, ezek között az állami tanítóságnak is jogait és kötelességeit törvényhozás úij-in rendezze. Addig is, mig a lisztviselői szolgálati pragmatika megvalósulna, szükségesnek találtam, hogy a jelen törvényjavaslatban, midőn az állami elemi népiskolai tani­tók illetményei szabályoztatnak, mig egyfelől minden önkény ellen biztosítsam a tanítót, a mire vonatkozólag a \ J 2. §. intézkedik, másfelől a szükséges fegyelem fenntartásáról is gondoskodjam és e végből revízió ala vegyem a népiskolai ható­ságokról szóló 1876 : XXVIII. t.-cz. 7. §-ának azt a részét, a mely az állami tanitók fegyelmi ügyeit és az a körül követendő eljárást szabályozza. Az 1876. évi XXVIII. t.-cz 7. §-ának 3. pontjában felsorolt fegyelmi vétségek és a fegyelmi büntetések nagyon hiányosak. Javaslatom 14. §-ában mindezek úgy az iskola, mint a közszolgálat, mint pedig a tanítótestület jól felfogott érdekében kimerítően vannak szabályozva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom