Főrendiházi irományok, 1906. VII. kötet • 353-393. sz.

Irományszámok - 1906-379

379. szám. 385 2-ik melléklet a 379. számú irományhoz. Indokolás „a nem állami elemi népiskolák jogviszonyairól és a községi és felekezeti néptanítók járandóságairól" szóló törvényjavaslathoz. Ennek a törvényjavaslatnak kottős czélja van: egyfelől rendezni kívánja a községi és hitfelekezeti néptanitók fizetését akkép, hogy képzettségük és állásuk igényeinek megfelelő, tisztességes megélhetésük biztosítva legyen, másfelől biztosítani törekszik a különböző jellegű iskoláknál az állami és nemzeti érdekek megóvását. Az első czél tekintetében a pénzügyminist érrel egyetértőleg elmentem odáig, a meddig az állam pénzügyi erőforrásainak megtámadása nélkül elmenni lehetett. Az alapfizetés minimumát ez a javaslat 600, illetőleg 800 koronáról helyi tekintetek szerint 1.000, illetve 1.100 és 1.200 koronára emeli; az eddigi törvényben megállapi'ott 5, egyenként 100 koronás korpótlék helyett 4, egyenként 200 és 2 egyenként 100 koronás korpótlékot vesz fel; végre a kántori fizetést a felekezeti tanitó fizetésébe betudandónak meghagyja ugyan, de a tanítói nyugdíj megállapításánál is számításba veszi. Kimondja végül a javaslat azt az elvet, hogy a megállapított állami fizetéskiegészités le nem szállíttatik, ha az iskolafenntartó az abban részesülő tanitó fizetését annyival emeli, a mennyi szükséges, hogy a kiegészített fizetés a hasonló fokozatban levő állami tanítóéval egyenlő legyen. Ez az intézkedés hidalja át a különbséget, a mely az ííllami és a községi és hitfelekezeti tanítók javadalmazása közt a tanítói működés első öt esztendején túli időben a mostani rendezés után is fennmarad és a mely mindössze 200, illetőleg 400 koronát tesz ki. Ezenkívül csak azok az állami tani tők élveznek a többiekkel szemben némi előnyt, a kik kántori teendőket is teljesítenek és ezért külön díjazást kapnak ; ez azonban nyugdíjukba be nem számíttatik. Az állam bizonyára nem vádolható méltányosság hiányával, midőn azoknak a tanítóknak illetményeit, a kikkel ő egészben nem rendelkezik, állami segélylyel ennyire közelhozza saját alkalmazottainak javadalmazásához és egyszersmind az iskolafenntartóknak utat nyit arra, hogy a fennmaradó nem igen nagy különbözetet kiegyenlíthessék. Ha pedig a nyugoti kultúrállamokban létező tanítói fizetésekkel hasonlítjuk össze ezt a rendezést, úgy azt fogjuk találni, hogy a magyar néptanító fizetése, állami és nem állami tanitó^é, nem igen marad el a legelőrehaladottabb országok tanítóságának fizetésétől, sőt, hogy e tekintetben egy némely, a közműveltség magas fokán álló és nálunknál vagyonosabb nemzet marad majd el mögöttünk. A mi már most az állami és nemzeti érdekek biztosítását illeti, a javaslat bár nagyban és egészben az 1893 : XXVI. t.-cz. kerékvágásában halad és a népFőrendi iromány VÏÏ. 1906—1911. 49