Főrendiházi irományok, 1906. VII. kötet • 353-393. sz.

Irományszámok - 1906-359

10 359. szám. »Utasitsa a Ház a vallás- és köz­oktatásügyi ministert, hogy az összes állami és nem állami népiskoláknál a gazdasági ismétlőiskolák felállításá­ról gondoskodjék.« Majd Maniu Gyula képviselő a következő határozati javaslatot ter­jeszti be : »Határozati javaslat. A Ház utasitja a vallás- és köz­oktatásügyi kormányt, hog}' az 1868. évi 38. t.-cz 58. és 80. §-ainak, vala­mint az 1868. évi 44. t.-cz. 17. §-ának haladéktalan végrehajtásával lehető­sitse minden növendéknek saj át anya­nyelvén való oktatását.« Több szónok az általános részhez feljegyezve nem lévén, elnök a vitát bezárja. 2580. Napirend szerint követke­zett »az állami elemi népiskolai tani­tók illetményeinek szabályozásáról és az állami népiskolák helyi felügye­letéről« szóló törvényjavaslat tár­gyalásának folytatása és pedig a zárszó jogával illetett képviselők fel­szólalása. Ennek folyamán Miháli Tivadar képviselő az általános tárgyalás so­rán beadott határozati javaslatának második és harmadik pontját, Vajda Sándor képviselő pedig határozati javaslatának első részét visszavonta. A tanácskozás ezután befejeztet­vén, következett a szavazás. Elnök — a Ház hozzájárulásá­val, — a következőképpen teszi fel a kérdést: elfogadja-e a Ház a tör­vényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául, szemben Miháli Tivadar, Novácu Aurél és Maniu Gyula képviselők határozati javaslataival, — igen vagy nem? A Ház felállás és ülvemaradás útján megejtett szavazással a tör­vényjavaslatot a közoktatásügyi és pénzügyi bizottságok szövegezése sze­rint általánosságban, a részletes tár­gyalás alapjául elfogadta s ekként Miháli Tivadar, Novácu Aurél és Maniu Gyula képviselők határozati javaslatait mellőzte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom