Főrendiházi irományok, 1906. VI. kötet • 313-352. sz.

Irományszámok - 1906-317

56 317. szám. az igényt támasztót, illetve támasztókat és a kerületi munkásbiztositó pénztárt értesíti. E határozat ellen, kézbesiíésétől számított három hónapon belül, az illetékes kerületi munkásbiztositó pénztár útján felebbezés nyújtható be a választott bíró­sághoz. 91. §. Az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár igazgatósága a kártalanításra vonatkozó igényjogosultság megállapításánál a kártalanítás mérve felett is határoz. Erre vonatkozó határozata a járadék összegének, valamint az annak alapjául szolgált számitásnak, munkaképtelenség, illetve a munkaképesség csökkenése ese­teiben pedig ezenkívül ínég a kártalanítás alapjául elfogadott munkaképtelenségi foknak közlésével az igényt támasztónak, illetőleg támasztóknak kiadandó. Az igazgatóság határozata ellen a kézbesítéstől számított három hónapon belül a kerületi munkásbiztositó pénztár útján a választott bírósághoz felebbezés nyújtható be. A kerületi munkásbiztositó pénztárnak a betegségi segélyekre és időleges járadékokra vonatkozó határozatai a pénztár útján ugyancsak a választott bíró­sághoz felebbezhetők. A felebbezéseknek nincs halasztó hatályuk. Ha a kerületi munkásbiztositó pénztár vagy az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár az igényjogosultság feletti határozathozatalt indoko­latlanul késlelteti, az igényjogosult igényének érvényesítése végett közvetlenül a választott bírósághoz fordulhat. Ha a választott bíróság az indokolatlan késede­lem fenforgását látja, a pénztárnak felebbezés kizárásával megfelelő határidőt tűzhet a határozat meghozatalára. Ha a pénztár a kitűzött határidőn belül nem határoz, a bíróság az igényjogosult keresetének érdemében dönt. 92. §. A munkaadók tartoznak az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár, illetve a kerületi munkásbiztositó pénztár megkeresésére nyolcz napon belül a kártalanítás megállapithatása czéljából tőlük kívánt adatokat rendelkezésre bocsátani. Ha valamely munkaadó a tőle kivánt adatokat az ez iránt hozzá intézett újabb meg­keresésre további öt napon belül sem szolgáltatja be, az országos munkásbeteg­segélyző és balesetbiztosító pénztárnak, illetve a kerületi munkásbiztositó pénztárnak joga van a mulasztást elkövető munkaadó költségére saját közegét a helyszínére kikül­deni és a szükséges adatokat ez úton beszerezni, a kinek a munkaadó a szükséges adatokat rendelkezésére bocsátani tartozik. E közegekre a 20. §. utolsó bekezdése szintén alkalmazandó. 93. §. A kerületi munkásbiztositó pénztárak az általuk e tőrvény 88. §-ában körülirt hatáskörükben megállapított időleges járadékokról az országos munkás­betegsegélyző és balesetbiztosító pénztár igazgatóságának eselről-esetre jelentést tenni tartoznak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom