Főrendiházi irományok, 1906. VI. kötet • 313-352. sz.

Irományszámok - 1906-317

136 317. szám szert tenni. Évek hosszú tapasztalatai szükségesek ehhez és akkor sem lehet pontos számitást tenni. Eddig legalább nem sikerültek még sehol sem a tökéletes díjtételeket biztositó statisztikai számitások. E nélkül pedig a díjszabás nem lehet állandó, tehát épen legfőbb előnye nincs meg. 2. Ennek a rendszernek épen előnye a költségek lassú, fokozatos emelkedése, miután egyáltalán kerülendő, hogy az ipar mindjárt kezdetben nagyon, a balesetbiztosítás költségeinek teljes mértékével terheltessék meg. Ezenkivül az az évi költségemelkedés, melyet a felosztó-kirovó rendszernél a járadékok szaporodása okoz, csak bizonyos ideig tart, addig tudniillik, mig az elhalálozások folytán a járadékélvozok száma, çgy bizonyos normál számot el nem ér. Ez a szám azután majd az ipari alkalmazottak száminak szaporodásával, melyet az ipar fejlődése von maga után, csak lassan és a balesetbiztotás terhei szempontjából könnyen elviselhetőleg fog növekedni. 3. Nem megvetendő előnye a felosztó és kirovó rendszernek az sem, hogy nem köt le oly nagy tőkéket, mint a tőkefedezeti rendszer. E nagy tőkék ugyanis sokkal jobban értékesíthetők az iparban, honnan a tőkefedezeti rendszer által ok nélkül olvonatnak. 4. Igen súlyos következményekkel járhat a tőkefedezeti rendszernél a kamatláb-csökkenés és nagy nehézségekkel maga a tőkekezelós. A számítás természetesen bizonyos meghatározott kamatláb alapul vétele mellett történik. Ha ez esetleg csökken — a mit legalább ötven évre alapitott számítással nem lehet előre megállapítani, — akkor az egybehalmozott nagy tőke kamatoztatásánál állhat be nagy fedezeti hiány, vagyis a járadékok nem fizethetők ki a gyümölcsöztetósből, hiányt kell fedezni. Az alsó-ausztriai munkás balesetbiztosító intézet 1890-ben nagy ankétet rendezett a legelőkelőbb bel- és külföldi mathematikusok között annak a kérdésnek eldöntésére, mi helyesebb, ha megmarad Ausztria balesetbiztosításában a tőkefedezeti rendszer mellett, avagy áttér a felosztó-kirovó rendszerre? Okot erre az ankétre az adott, hogy az osztrák balesetbiztosító pénztárak évről-évre rohamosan emelkedő hiánynyal zárták mérlegeiket, mely hiány milliókra rúgott ós a díjszabás többszöri emelését vonta maga után. Ez ankét első és legszembetűnőbb eredménye az a vélemény volt, hogy az osztrák balesetbiztosítás nagy ós kárhoztató hibát követne el, ha a balesetbiztosításnak a tőkefedezeti rendszer mellett való megvalósítása utáni tizenegyedik esztendejében ettől a rendszertől elpártolna és az egyszerűbb, de különösen kezdetben olcsóbb, évenkint felosztó és kirovó rendszerre térno át. Abszolút előnyeit e két rendszernek a vélemények közül csak kevesebb szakértő vetette össze és azon vélemények közül is, a melyek a kérdésre csak általánosságban terjeszkedtek ki, a legszakavatottabb szerzők egyike oda nyilatkozott, hogy »mathematikai szempontból tekintve a két rendszer költségei végeredményben egyenlők«. A német birodalmi belügyi hivatal egyik tanácsosa, mint ugyancsak felkért szakértő, a két rendszer költségbeli különbségeiről mathematikai bizonyításai révén arra az eredményre jutott, hogy a felosztó-kirovó rendszernél az u. n. megállapodási időbeli (Beb arrungs-Zu stand) járulék, vagyis abban az időpontban, melyben az uj járadékok a már megszűnőkkel kiegyenlittetnek, 23-3%-kal nagyobb, mint az első évben fizetendő költségrészlet, illetve járulék. Ezzel ellentétben a tőkefedezeti rendszer mellett a járulék mindig egyenlő marad, már az első évben éppen ugy, mint a megállapodási idő tartama alatt, ügy, hogy pl. ha a felosztó-kirovó rendszer szerint a járulék az első évben 1000 személy után 700 korona, akkor ezek után az állandósulás idejében