Főrendiházi irományok, 1906. VI. kötet • 313-352. sz.

Irományszámok - 1906-317

317. szám. 131 zésekre, a melyek az üzemi változások stb. bejelentését a munkaadók szigorú kötelességévé teszik, méltányos az érdekelt munkaadónak, esetleges igazoltatása czóljából, ennél az utólagos besorozásnál is szót engedni. Olyan körülmények bejelentésének elmulasztása foroghat ugyanis itt szóban, a melynél esetleg nemcsak rosszhiszeműség nem, de még egyéni mulasztás sem terheli a munkaadót. Mint minden intézkedésről, úgy az egyes üzemek besorozásáról is az illetékes kerületi munkásbiztositó pénztár útján nyernek a munkaadók értesitést. ü szóban forgó szakasz utolsó bekezdése — mely szerint a pénztár igazgatóságának az üzemeket veszélyességi osztály és ezzel díjtétel alá sorozó határozata visszaható erővel bir azon időpontig, melyben a fokozott voszély tényleg beállott — nem kivan bővebb indokolást. A megállapított veszélyességi arányszám mint díjtétel, illetve mint a költségekhez való hozzájárulás kulcsa a költségfelosztás számitásának szolgál alapjául. Magától értetődik tehát, hogy t számitásnál az üzemre nézve irányadó veszélyességi arányszám a fokozott aeszély beálltának napjától lesz irányadó. Ugyanez az elv magyarázza a törnényjavaslat 36. §-ának rendelkezésoit is. A törvényjavaslatnak a balesetbiztosítás pénzügyi szempontjaiból legfvgtösabb rendelkezéseit a 37. §. tartalmazza. Ez a szakasz rendelkezik oozanis a fedezet kérdéséről. Szabályozza pedig egyrészt azt, hogy kik tarau bak a balesetbiztosítás költségeit fedezni, másrészt azt, hogy azok, a kik ynvvlesetbiztositás költségeit fogják viselni, minő módon, minő számitás alapul eételóvel járuljanak hozzá az intézmény költségeihez? Az első kérdés tekintetében a törvényjavaslat különbséget tesz az orszá; biztositó pénztár igazgatási költségei és u. n. balesetbiztositási üzemi kiadásai között, mely utóbbiak főleg a kártalanításokból állanak. Az igazgatási költségeket a törvényjavaslat értelmében az állam viseli, a többi költségekkel a törvényjavaslat az egyes munkaadókat rója meg. E költségeket a munkaadók •— mint azt a veszélyességi táblázat és annak osztályainál omlitettem — arányosan viselik és azokat biztositási járulókok alakjában fizetik be. A balesetbiztosi* tás tulajdonkópeni terheit tehát a törvényjavaslat szerint a munkaadók viselik. A biztositási költség ugyanis tulaj donképen a termeléssel járó teher, melyet okvetlenül a munkaadónak kell viselnie, a ki ezeket a költségeket fokozatosan átháritja a fogyasztásra, vagyis végső eredményében ezeket a költségeket nem is a munkaadó, hanem a fogyasztó fogja viselni. Uj teher kétségkívül, de a versenyviszonyok szempontjából nem jöhet figyelembe, mert azokban az államokban, melyekkel gazdasági érintkezésünk legélénkebb és egész forgalmunknak több, mint 90°/o-át teszi, nevezetesen Ausztria, Német- és Olaszországban ugyanezeket a terheket az ipar már régen viseli. Ebből folyólag még a versenyviszonyok szempontjából sem tehető ez ellen kifogás, ezek nem romlanak meg a mi hátrányunkra, különösen ha azt is tekintetbe vesszük, hogy azok az államok már évek óta viselik ezeket a terheket és ebből folyólag fokozottabb mértékben is, mert természetes, hogy az intézmény öregbedésóvel annak terhei is növekednek. Olyan ez a teher, mint az iparba fektetett tőkék esetleges veszteségei. Ez is, azok is az üzemtulajdonost terhelik, ez nem egyéb, az üzem természetében rejlő veszélyből származó munkaerő-veszteségnél, illetőleg ezen veszteség ellen való biztositásnál. Az alkalmazottaknak a balesetbiztosítás költségeibe való bevonásának elvi és czélszerűségi okok állják útját. Elviek annyiban, hogy a baleset általában üzemi veszély, melyet óvatosság, elővigyázat, körültekintés és megfelelő intézkedések csökkenthetnék 17» 3«. §. 37. §.