Főrendiházi irományok, 1906. VI. kötet • 313-352. sz.

Irományszámok - 1906-317

317. szám. 129 akkorára, a mikor az egyes üzemek besorozására kerül a sor. Az általános osztályozás ellen való felebbezésnek utat nyitó ez a rendelkezés ugyanig open egyrészt azt czélozza, hogy elejét vegye az üzemek besorozása ellen való egyénenkinti tömeges felebbezéseknek, a melyek különösen eleintén előrelát­hatólag nagy számmal fogják elárasztani az állami munkásbiztositasi hiva­talt. Ebből folyólag remélhető, hogy a tömegérdekek védelmében megenge­dett felebbezé's az egyéni érdekek védelme czéljából való felebbezéseknek számát tetemesen csökkenteni fogja. Másrészt azonban ennek a felebbezési jognak sokkal messzebb menő garancziális jelentősége is van. A közgyűlés alakulása ugyanis előre meg nem állapítható. Előfordulhat, hogy egyes ipar­ágnak a veszélyességi táblázat magasabb osztályába való besorozása válik szükségessé. Az igazgatóság meg is teszi erre vonatkozó javaslatát a revízió alkalmával a közgyűlésnek, de az illető iparág képviselő*nemcsak állást,fog­lalnak ez ellen, hanem nagy számban jelenve meg a közgyűlésen, le is sza­vazzák azt. Ez esetben egy iparág javára a többi terheltetnék meg orőseb­ben, vagyis a teherviselés nem volna arányos. Az ily esetlegességek ellen okvetlenül kell orvoslást keresni és ez nem lehet más, mint a pártatlan állami munkásbiztositási hivatal döntése. Egy további garanczia ebben az irányban, hogy nemcsak a,/ í'elebbez­het, a ki a közgyűlésen jelen volt, hanem minden munkaadó. A felebbezós határideje 15 napban van megállapitva, mely idő teljesen elegendő, sőt hosz­szabb idő engedélyezése nem is lehet kivánatos, tekintettel arra, miszerint a pénztár fontos érdeke, hogy határozatai lehetőleg mielőbb kerüljenek végre­hajtás alá. Az eddigiekből is kitűnik már, hogy a veszélyességi táblázat megállapí­tása a balesetbiztosítás keresztülvitele szempontjából alapvető fontosságú, a mennyiben a munkaadók által viselendő terhek aránylagos felosztása csak ennek segítségével eszközölhető. E nagy fontosságánál fogva gondoskodni kellett a törvényjavaslatban arról, hogy a táblázat idejekorán a pénztár rendelkezésére álljon. Ez a pénztár működéséinek megkezdésekor biztosítva van az által, hogy az első veszélyességi táblázatot az állami munkásbiztositási hivatal állapítja meg. A táblázatnak minden öt esztendőben megejtendő felülvizsgálata határidejéül a törvényjavaslat mindéin ötödik esztendőnek harmadik hónapját rendeli. E határidő lehetővé teszi, hogy a felülvizsgált táblázat gondos és beható tanulmány tárgyává tétessék az állami inunk biztosítási hivatal részéről is ós hogy az még idejekorán közölhesse elhatá­rozását a pénztárral, illetőleg a pénztárnak elegendő idő álljon rendelkezésére a hivatal által esetleg módosított táblázat ós osztályozás következtében szük­séges munkálatokra, nevezetesen, hogy az egyes üzemek idejekorán besöröz­tassanak a veszélyességi táblázat megfelelő osztályaiba« A mennyiben e batár­időig a táblázat felülvizsgálását a pénztár nem készítené 'el, a törvényjavaslat értelmében a táblázatot az állami munkásbiztositási hivatal készíti el, illetve gondoskodik annak felülvizsgálásáról. Ez a re&delkezés biztositja, az autonómiá­nak teljes megóvása mellett a táblázat elkészítését, egyúttal pedig előre megállapít intézkedést arra az esetre is, ha bármi óknál fogva a báblázat Összeállítását, illetve felülvizsgálását a pénztár az előirt batáridő alatt nem teljesítené. Ez által is biztositja azt, hogy a pénztár működése fennakadást ne szenvedjen. A törvényjavaslat 34. §-a tehát az egyes iparágaknak veszélyességi táblázatba való sorozását tárgyalja, illetőleg a teherviselés arányát álla pb ja meg. Ezzel szemben a 35. §. az egyes üzemeknek a már megállapított 35. g. Főrendi iromány. VI. 190G—1911. 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom