Főrendiházi irományok, 1906. VI. kötet • 313-352. sz.
Irományszámok - 1906-317
118 317. szám. hogy a törvényjavaslat 1. §-a szerint biztosítási kötelezettség alá esnek mindazok az alkalmazottak, kiknek napibére 8 koronánál nem több, a miből kövérkezik, hogy az alkalmazottak egész 8 korona napibérig a biztosító pénztárnak tagjai lenni tartoznak, nincs semmi elfogadható ok arra, hogy a biztosítottak teljes napibérük erejéig ne biztosithassák magukat. Ezért a törvényjavaslat 24-ik §-a, mint emiitettem, az átJagos napibér-osztályok legmagasabb összegét egész 8 koronáig emeli fel, miáltal a biztosított alkalmazottak teljes napi bértik, illetve annak a törvényben meghatározott °/o-a erejéig biztosithatják maguknak a betegség esetében fizetendő táppénzt. Az átlagos napibér-osztályok rendszerének felállítása mellett, tekintettel arra, hogy a 8 K legmagasabb napibérosztály mindenesetre több, legalább 6 átlagos napibérosztály felállítását teszi szükségessé, a férfiakra, a nőkre és a 16 éven aluli alkalmazottakra külön napibérosztályok felállítása fölöslegesnek mutatkozik, miután a nők és a 18 éven aluli alkalmazottak a keresetüknek megfelelő átlagos napibér-osztályba, s illetve azok a biztosított tagok, kiknek keresetük nincsen, a fizetendő járulékok szempontjából a legkisebb átlagos napi bérosztályba lesznek besorozandók. Az 1891. évi XIV. t.-cz. HJ. §-a értelmében a biztosításba bevont alkalmazottak csak tényleges fizetésük vagy bérük, illetőleg csak a tényleges fizetésük vagy bérük alapján rájuk nézve irányadó átlagos napibér erejéig biztosíthatták magukat. Ennek a következménye az, hogy azok az alkalmazottak, a kik csekélyebb bért élveznek, esetleg kielégítő ellátásban betegség esetében nem részesülhetnek, miután a törvény a táppénz összegét a biztosított tagoknak betegség esetében fizetendő járulók kiszámításának alapjául vett bérösszeg fele összegében és illetőleg megfelelő százalékában állapította meg. A törvény e rendelkezése, mint gyakorlati esetek igazolják, azzal a következménynyel jár, hogy a biztosításba bevont alkalmazottak a táppénz elégtelenségét többszörös biztosítással, nevezetesen egyidejűleg több beteg sególyző pénztárba való belépéssel kívánták pótolni, a minek a következménye viszont az volt, hogy ez a többszörös biztosítás egyúttal betegségszinlelésre és az illető betegsegélyző pénztáraknak ily módon való megkárosítására alkalmat adott, a mi annyival könnyebben volt lehetséges, mert a betegsegélyző pénztárak arról, hogy illető tagjuk esetleg más betegsegélyző pénztárnál is biztosította magát, tudomást nem is szerezhettek. A törvényjavaslat ezzel szemben egyfelől azért, hogy a betegsegélyző pénztáraknak betegsógszinlelós útján való megkárosítását lehetőleg megakadályozza, másfelől pedig azért, hogy alkalmat nyújtson a pénztári tagoknak arra, hogy magukat esetleg a tényleges kereset szerint járó csekélyebb összegű táppénznél magasabb összegű táppénzre is biztosithassák és ugyancsak ennek megfelelóleg magasabb temetkezési segélyt is biztosítsanak hozzátartozóiknak, 24. §-ában megengedi, hogy a biztosításba bevont alkalmazottak magukat a fizetésük vagy bérük szerinti napibér-osztálynál magasabb osztályban is, tehát természetszerűleg egész 8 koronáig biztosithassák. A fizetendő járulékok ama különbözete azonban, mely a magasabb osztályban való ez önkéntes biztosítással jár, természetszerűleg a munkaadókat nem terhelheti. Ennélfogva e járulék-különbözetet az önkéntes biztosításra megállapított szabályok szerint magának az alkalmazottaknak kell fizetnie. E rendelkezéssel áll kapcsolatban a törvényjavaslat 66. §-ának az a rendelkezése, mely szerint senki sem lehet az országos munkásbetegsególyző és balesetbiztosító pénztárnál betegség esetére többszörösen biztosítva, a mi lehetséges volna azon az alapon, hogy az országos pénztárnak a kerületi %
