Főrendiházi irományok, 1906. VI. kötet • 313-352. sz.
Irományszámok - 1906-317
317. szám. 107 A törvényjavaslat 4—6. §-ai a belföldi üzemek állandó, vagy ideiglenesen külföldön foglalkoztatott alkalmazottainak biztositását és biztositási igényeit, úgyszintén a belföldi üzemekben alkalmazott külföldi honosok igényeit szabályozzák. A 4. §. nevezetesen felmenti a belföldi vállalatokat azon állandóan külföldön tartózkodó alkalmazottak biztositása alól, a kik már az illető külföldi államban is az ottani törvények szerint biztositva vannak, nehogy a munkaadónak kétféle biztositás költségeit kelljen viselnie. Az 5. §. szerint a belföldi üzemekben alkalmazott külföldi honosok a betegség esetére való biztositás tekintetében a belföldi honosokkal minden esetben egyenlő elbánás alá esnek, miután a betegség esetében nyújtott segélyek ideiglenes jellege és azon közegészségügyi érdekek folytán, melyek a betegség esetében a szükséges orvosi gyógykezelés és gyógyszerek nyújtásához fűződnek, a külföldi honosoknak a betegsegélyektől való megfosztása indokoltnak semmi esetre sem mutatkoznék. Ellenben a balesetbiztosítás előnyeiben való részesedés a belföldi üzemekben alkalmazott külföldi honosoknál a viszonosság feltételétől van függővé téve. Azonban a kereskedelemügyi minister a biztositási kötelezettséget a viszonosságra való tekintet nélkül is elrendelheti, nehogy egyes, különösen határszéli vállalatok a biztositás terhei alól való kibúvás ós az egyenlőtlen verseny czéljából kizárólag külföldi munkásokat alkalmazhassanak. A törvényjavaslat 6. §-a szintén a kétszeres, illetve a két helyen való biztositás lehetőségét kivánja megszüntetni azzal az intézkedéssel, mely szerint azok a vállalatok, melyeknek üzeme az ország határán túl terjed, csak az egyik államban biztositásra kötelezettek. Erre nézve a vállalat székhelye az irányadó. Természetes, hogy ha valamely vállalat abban az államban, a melyben a vállalat szókhelye van, törvényes kötelezettség hiányában biztositás alá nem esik, az illető vállalat hazai területen foglalkoztatott alkalmazottait a hazai törvény szerint biztositani köteles lesz. Ha a vállalatnak belföldön állandó képviselősége van, az ennek jogköre alá tartozó alkalmazottak arra való tekintet nélkül, hogy a vállalat székhelyének államában a biztositás törvényileg rendezve van-e, vagy sem, a hazai törvény szerinti biztositási kötelezettség alá esnek. A törvényjavaslat 7. §-a a betegség esetére való önkéntes biztositás lehetőségét szabályozza. Ebben a tekintetben, nehogy az orvosok érdekei kárt szenvedjenek, az önkéntes biztositás lehetőségét, szemben az 1891. évi XIV. t.-cz, 4. §-ával, ahhoz a feltételhez köti, hogy a biztosításba önként belépni kivánó egyén évi fizetése, illetve keresete 2400 koronát, vagy naponkint 8 koronát nem haladhat meg. Egy további feltétele az önkéntes biztositás lehetőségének az 1891. évi XIV. t.-oz. 4. §-ával egyezően az, hogy az illető egyén a magyar szent korona országainak területén tartózkodjék, miután a hazai biztositó pénztár a külföldön tartózkodó egyének betegsi'-jj; esetében való segélyezésére, melyre nézve a külföldi orvosokkal és gyógyintézetekkel megegyezést sem lótesithet, nem kötelezhető. E feltételek mellett a törvényjavaslat 7. §-a az önkéntes biztositás lehetőségót személyileg is lényeges korlátozások közé szorítja, miután az önkéntes biztositás jogát általában csak azoknak adja meg, a kik ipari vállalatoknál vagy ipari munkával foglalkoznak, mig az 1891. évi XIV. t.-cz. 4. §-ának g) pontja szerint a betegsególyző pénztárak alapszabályaikban az önkéntes biztositást megengedhették mindazoknak, a kik magukat betegség esetére biztositani kivánták. 4-6. §§ 7. §. 14'
