Főrendiházi irományok, 1906. V. kötet • 279-312. sz.
Irományszámok - 1906-280
44 280. szám. ténô megállapításhoz, illetve elrendeléshez képest, portland-czement, homok és víz megfelelő arányú vegyítésével készítendő vízálló haba*3sot szabad használni. A vas-hordszerkezetű műtárgyakra vonatkozó mindazon adatokat, melyek arra a czélra szükségesek, hogy a hidtörzskönyvek az érvényben álló, vagy netalán még kiadandó szabályzatoknak és rendeleteknek megfelelőleg elkészíthetők legyenek, tartozik az engedélyes a tényleges kivitellel mindenben megegyezően összeállítani és a leiülvizsgálati műveletekkel együtt — mint ezek kiegészítő mellékleteit — felterjeszteni. Utszabályozások, útáthelyezések és útátjárók felépítménye, az eredeti út felépítményének megfelelően, vagy kőalapból és kavicsból, vagy kavicsból állítandó elő. Oly utaknál pedig, melyek kavicsolva egyáltalában nincsenek, az útátjárók mindkét sinszáltól számítandó 8—8 m. hosszúságban 15 cm., azontúl pedig 10 cm. magasságban kavicsolandók. Az állomási hozzájáró utak — a mennyiben a közigazgatási bejárásról vagy esetleg pótbejárásokról felvett jegyzőkönyvek és az azokat helybenhagyó vagy később kiadandó ministeri rendeletek egyes hozzájáró utakra nézve eltérő megállapításokat nem tartalmaznának, valamint az állomási fönsikon kocsiközlekedésre szolgáló területek 0*15 m. vastag kőalappal és ugyanilyen vastag kavicsboritással létesítendők. Az állomások előtereinek, illetve kezelési területeinek és rakhelyeinek azon részei, melyek kocsiközlekedésre nem szolgálnak, rendszerint 10 cm. vastag kavicsróteggel boritandók. Az őrházi fensikok, valamint a vontatási telepeknek vágányzatok és építmények által el nem foglalt részei 5 cm. vastag kavicsboritással látandók el. Az állomásokon, a fensiknak és különösen a vágánj^ok beágyazásának szárazon tartására, a szükséghez képest szabványszerű szivárgók létesítendők. Minden állomáson kert számára legalább 1000 m 2 ós minden egyes állomási és vonalőrháznál szintén kertnek legalább 2000--nyi, a czélra alkalmas fekvésű ós minőségű földterület beváltandó, illetve kisajátítandó. Az állomási kertek abban az esetben, ha azok a tervszerinti helyen nem esnek vizenyős, mocsaras vagy ár-, illetve belvizterületekre, feltöltetlenül hagyhatók, de mindenkor a szükséghez képest termőfölddel boritandók. III. Felépítmény. A pálya 1*0 méter nyomtávval építendő. A sinek, melyek aczélból gyártandók, folyóméterenkint 12*3 kg.-nál könnyebbek nem lehetnek és függő sinkötés alkalmazásával oly sűrűn rakott talpfákon helyezendők el, hogy igénybevételök a vonalakon használandó legnehezebb járóműveknek megterhelt állapotban való legnagyobb keróknyomása alatt négyzet cm.-kint 1000 kgrammot meg ne haladjon. A vágányok egymástóli távolsága — középtől középig mérve — a keskenyvágányú helyi érdekű vasút állomásain 3*5 méternél, a nyilt vonalon pedig 3*0 méternél kisebb nem lehet. Engedélyes köteles a különböző felépítményi anyagoknak a vágányokhoz tényleg felhasznált mennyiségek után számított L /2 0 /o*ú,t és azonkívül 3 (három)