Főrendiházi irományok, 1906. V. kötet • 279-312. sz.

Irományszámok - 1906-280

280. szám. 35 « 53.428. inA ,— szám. Másolat. A belisce—kapelnai helyi érdekű keskeny vágányú vasút épitésére és üzletére vonatkozólag a volt közmunka- és közlekedésügyi m. kir. minister által 1889. évi márczius hó 5-én 10.681. szám alatt kiadott engedélyokmányhoz az 1880. évi XXXI. törvényczikk 1. §-a, illetve az 1888. évi IV. törvény­czikk alapján ésŐ császári és apostoli királyi Felségének Ischlben 1904. évi július hó 23-án kelt legfelsőbb elhatározása folytán a m. kir. ministerium nevében a következő IIL Függelék: adatik ki. i. §• Ezen függelék erejénél fogva a szlavóniai drá va vidéki helyi érdekű vasút részvénytársaság nagykanizsai czég, mint a belisce-kapelnai helyi érdekű vasút engedélyese, engedélyt nyer és kötelezettséget vállal arra, hogy a Vörösmajortól kiindulólag, a baranyaszentlőrincz—szlatina—nasici helyi érdekű vasút Cacinci állomásához való csatlakozással a Vocin melletti kő­bányáig vezetendő fővonalból és vörösmajor —orahovicai, illetve humljáni— drenováci szárnyvonalaiból álló keskeny vágányú helyi érdekű gőzüzemű vasutat a bevezetésben idézett engedélyokmányban, valamint a jelen függe­lékben megállapított feltételek alatt megépitse, s azt az alábbi 1"9. §-ban megállapitott engedély tartama alatt szakadatlanul üzletben tartsa. 2. §• A nevezett engedélyes részére a jelen függelék értelmében biztosittatnak mindazon jogok és kedvezmények, melyeket az 1880. évi XXXI. s az ennek kiegészítéséről s módosításáról szóló 1888. évi IV. tör vény czikkek a helyi érdekű vasutakra nézve megszabnak, viszont engedélyes a most idézett tör­vényczikkek azon határozatainak, melyek reá, mint engedélyesre kötelezett­ségeket rónak, magát feltótlenül aláveti. Az engedélyes továbbá szorosan alkalmazkodni köteles: a) a jelen függelék határozataihoz; b) a belisce—kapelnai helyi érdekű vasút épitésére és üzletére, 1889. évi márczius hó 5-ón 10.681. szám alatt kiadott s fent idézett engedélyokmányban, valamint ezen engedélyokmányhoz a viljevo—kapelna—noskovcii vonal épitésére és üzletére 1896, évi július hó 10-én 45.934. szám alatt, továbbá a r,»

Next

/
Oldalképek
Tartalom