Főrendiházi irományok, 1906. V. kötet • 279-312. sz.

Irományszámok - 1906-284

144 284. szám* pályatengelyben, hanem mindig az illető átereszek vagy hidak tengelyvonalára merőlegesen mérve értelik. Általában a pálya testébe beépítendő műtárgyak mindenütt ott, a hol a kellő szerkezeti és átfolyási, illetve átjárási magasság rendelkezésre áll, vagy az a műtárgyak csekély eltolásával, illetőleg az azok alatt elvezetendő vízfolyások, utak stb. még megengedhető áthelyezésével vagy lemélyítésével elérhető, és ha eseten­ként különleges helyi körülmények vagy más alapos okok nem teszik kívánatossá avagy szükségessé, hogy úgynevezett nyilt szerkezetű műtárgyak alkalmaztassanak* mint.fedett vagy boltozott átereszek — és pedig kőből vagy téglából — a pálya­szintül számított legalább 0*60 m. magas felültöltőssel állitandók elő; azonban ilynemű műtárgyak helyett — ha azok csak csekélyebb mennyiségű és magasságú víz levezetésére szolgálnak — bezárólag 10 m. nyílásig és legalább 0*80 m. magas felültöltéssel, beton- vagy vascsöátereszek is lesznek építhetők, melyek — a szükséghez képest — homlok- és szárnyfalakkal, valamint a talaj és egyéb helyi viszonyoknak megfelelő külön alapozással látandók el. A nyilt vasúti műtárgyak hidfői és szárnyai, valamint esetleges pillérei kőből vagy téglából falazva, hordszerkezetei pedig bezárólag 2 0 m. nyilasig tölgy­fából, és ennél nagyobb nyilasoknál vasból létesítendők. A különböző nemű műtárgyak falazatainak azon részei, melyek feltétlenül kőből lesznek előállitandók, az illető szabványokban vagy építési részlettervek­ben fognak megjelöltetni, esetleg pedig rendeletileg megállapittatni. A szabványrajzok vagy építési részlettervek megállapításaihoz, avagy az elrendeléshez képest különösen nagyobb nyílású vagy magasságú, valamint állo­mások és kitérők közelében fekvő műtárgyak is megfelelő korlátokkal látandók el. A nyilt vasúti átereszek és hidak hordszerkezetei általában 5000 kilogramm keréknyomás és a szabályszerű terhelési séma, illetve igénybevételek alapul­vételével számitandók és szerkesztendők. Ugyanilyen alapon lesznek az üzemben levő balatonszentgyörgy—keszthelyi törzsvonalán levő nyilt átereszeknek és hidjuknak hordszerkezetei is megerő­sítendők, illetve egészben vagy részben ujakkal kiváltanglók. Támasztó- és bélésfalak építéséhez kő- vagy téglaanyag használandó. A szerint, a mint az — tekintettel a czélra és rendeltetésre, valamint a számba jövő egyéb körülményekre — megengedhetőnek fog találtatni, ilynemű kőfalak, úgyszintén kőburkolatok esetleg habarcs nélkül szárazon is lesznek rakhatók. Pályaáthidalások hidfői és szárnyai, valamint esetleges pillérei és boltozatai — a mennyiben ilynemű műtárgyak az engedélyezett vasúton egyáltalában kivitelre kerülnének — kőből vagy téglából falazva, hordszerkezetei pedig — a netalán előforduló esetekben történendő megállapításhoz, illetve elrendeléshez képest — fából vagy vasból lesznek előállitandók; megjegyeztetvén, hogy fahordszerkezetek mellett, pillérek helyett falazott lábazatokra állítandó fajármak is alkalmazhatók, Közutak átvezetésére szolgáló pályaáthidalások tervezésénél és építésénél -­különösen a hordszerkezet számításánál alapul veendő terheléseket, valamint a hidpálya elrendezését és szerkezetét illetőleg — az érintett közutak műtárgyaira nézve érvényben álló szabályok és szabványok is figyelembe veendők lesznek. Pályaáthidalások, valamint támasztó és bélésfalak azon részei, melyek fel­tétlenül köböl lesznek készítendők, az illető szabványokban vagy építési részlet­tervekben fognak megjelöltetni, esetleg pedig rendeletileg megállapittatn'. Útátjárók, párhuzamos utak, u!szabályozások és állomási hozzájáró utakban, a szükséghez képest, megtelelő számú és nyílású átereszek vagy hidak építendők, melyek — ha azok felett nincs feltöltés, vagy ha azokra nézve más helyen eltérő megállapítás nem történik — a fahidak, illetve alkatrészeik anyagnemére vonat-

Next

/
Oldalképek
Tartalom