Főrendiházi irományok, 1906. I. kötet • 1-112. sz.
Irományszámok - 1906-5
14 5. szám. való megóvása pedig mell őzhetetl enné teendi, hogy a kül álla mokkái tényleg életbe léptetett vám-, kereskedelmi és állategészségügyi egyezmények addig is fentartassanak, a míg azok alkotmányos úton jogerőre emeltetnek. -— Ugyancsak az e szerződésekhez fűződő nyomós érdekek, s gazdasági viszonyaink rendszeres fejlesztésének biztonsága teszik szükségessé, hogy a magyar szent korona országai s másfelől a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok között a vám- és kereskedelmi viszonyok a forgalom kölcsönös szabadságának biztositása mellett továbbra is szabályoztassanak. Habár szövetségeseinkkel fennálló s a béke megóvására irányuló szorosabb viszonyunk, nemkülönben más külálkunokkal fentartott barátságos összeköttetéseink azt a biztosítékot nyújtják, hogy a béke áldásai nem lesznek tőlünk megvonva, feltétlen biztonságunk s érdekeinknek minden irányban súlylyal biró érvényesítése múlhatatlanul megköveteli véderőnknek rendszeres gondozását. Elodázhatlan szüksége merül azért fel annak, hogy a korábbi törvényeinkben megállapított rendes ujonczlétszám megajánlásán kivül —miáltal a védkötelezettség teh'esitóse rendes medrébe lesz terelhető — , a közösügyi szükségl tek megállapítására kiküldött korábbi országos bizottságok által már helyeseknek talált azok a rendkívüli felszerelési szükségletek is kielégíttessenek, a melyek a jelen országgyűlés működésének tartamára esnek. A törvényes jogrend helyreállítása a korábbi országgyűlés által kiküldött országos bizottságok által előkészített s Horvát-Szlavon-Dalmátországokkal kötendő pénzügyi egyezmény mielőbbi beczikkelyezését is megkívánja. A társországok törvényesen biztosított autonom jogkörének sértetlen megóvása, anyagi érdekeinek ós fejlődésének egyenletes gondozása mellett az 1 a törekvés vezeti kormányunkat, hogy saját részéről is elősegítse ezen országok szabad irányú, s haladó fejlődését s hogy lehetőleg azonos jogintézmények útján is megerősítse a Szent korona országainak állami összetártözandóságát. Az alkotmányos élet korszerű fejlesztésének szempontjából legfontosabb feladatát képezendi kormányunknak, hogy a politikai jogokat a társadalom minden rétegére kiterjesztve, a nemzet egészét vigye bé a politikai élet sánezaiba Ë végből készitendi elő az általános szavazati jog szabad gyakorlásira vonatkozó javaslatait agy a demokratikus eszme korszerű kívánalmainak, valamint a magyar állam nemzeti jellegének megóvása mellett. Ezek, tisztelt urak! Főrendek és Képviselők, azok a feladatok, amelyekre kormányunk vállalkozott; vállalkozott oly értelemben, hogy azok ^első sorban és feltétlenül megoldandó kérdések, a melyek megoldása más kérdések felvetése által sem meg nem hiúsítható, sem el nem odázható. S a kormány ezen elvállalt kötelezettségéhez az imént megtartott képviselőválasztásoknál a nemzet közvéleménye is megadta hozzájárulását. A felsoroltakon kivül tekintettel a közelmúlt sajnálatos eseményeire, a közigazgatás alkotmányos és törvényes menetének megóvása, valamint az alkotmányos jogrend teljesebb biztositása érdekében közelebbi feladata leend kormányunknak, hogy előterjessze javaslatait a törvényhatóságok önkormányzati jogkörének biztositása végett a közigazgatási biróság hatáskörének tágítása iránt; továbbá a bíróságok teljesebb függetlenségének megóvása érdekében a hatásköri összeütközési esetek eldöntésének független biróság elé utalása iránt, végül az országgyűlési képviselőválasztások feletti biráskodásról szóló törvény hatályának meghosszabbítása iránt. Az állami élet rendes menete s a nemzet kulturális ós gazdasági haladásának soha nem késleltethető biztositása kétségtelenül számos el nem odázható igény kielégítését teendi szükségessé.