Főrendiházi irományok, 1901. XVII. kötet • 505-550. sz.
Irományszámok - 1901-519
120 519. szám. nek, ezen rendeletet az Összes ily szövetkezetekre tartottam kitérj esztendőnek, hogy ez által az összes hasonczélú és jellegű intézmények egyenlő elbánásban részesüljenek. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a kötelező vasárnapi munkaszünet alól engedélyezett ezen kivétel egyedül azokra a hitelszövetkezetekre, előleges hitelegyletekre vonatkozik, a melyek köznapokon egyáltalán nem állanak a közönség rendelkezésére, vagyis melyek tevénységükben kizárólag a vasárés ünnepnapok néhány órájára szorítkoznak, tehát nem vonatkozik a kivétel nyersanyag-beszerző, fogyasztó vagy egyéb, rendes üzletvitellel foglalkozó szövetkezetekre vagy szövetkezeti raktárakra sem. Ezen jelentésem kapcsán van szerencsém tiszteletel bejelenteni a tisztelt Képviselőháznak, hogy hivatali elődömnek a vasárnapi munkaszünet tárgyában múlt évi június hó 13-án 28.559. szám alatt kibocsátott általános rendelete következtében — mely mint megalapítottam, a tisztelt Képviselőháznak még nem mutattatott be, miért is azt, két kiegészitő rendeletével — ezennel pótlólag terjesztem be — az előzőleg beterjesztett és a tisztelt Ház által a közgazdasági bizottsághoz utalt 154, 281., 282., 283. és 284 számú jelentések tárgytalanokká váltak, a mennyiben az emiitett általános és azt kiegészitő két pótrendelet az összes korábbi rendeleteket hatályon kívül helyezte, minélfogva a tisztelt Képviselőház határozatát csupán az emiitett 28 559/1903 , az ezt kiegészitő 45.023/1903., 50.781/1903. számú rendeletek, továbbá folyó évi február hó 17-én bemutatott :— 497 számú — és ezen jelentésem igényelik. Midőn ezekben a vasárnapi munkaszünetre vonatkozó tilalom alóli kivételekre vonatkozó jelentéseket szives tudomás vétel végett bemutattam volna, már most tartom szükségesnek jelezni, hogy az érdekeltség mindkét ágának különböző irányú kérelmei folytán a vasárnapi munkaszünet kérdésének ujabb rendezését elodázhatatlannak tartom és ezt annyival inkább, mert a vasárnapi munkaszünet tárgyában nagy mennyiségben terjesztetnek elő kérések és panaszok, miből folyólag ennek a kérdésnek ujabb, a tényleges viszonyokkal számoló, az érdekeltség összes tényezőinek érdekeit lehetőleg kiegészitő rendezését vettem tervbe. Ennek a rendezésnek előkészítése, a helyzetnek és a viszonyoknak úgy a hazai, mint külföldi vonatkozásaikban való minden irányú ismertetésével folyamatban van, mely a tervbe vett tárgyalások anyagául lesz hivatva szolgálni. Budapesten, 1904. évi április hó 8-án. Mierofiymi Károly s. k., kereskedelemügyi m. kir. minister.