Főrendiházi irományok, 1901. XVII. kötet • 505-550. sz.

Irományszámok - 1901-519

519. szám. 115 helyeken, melyeknek állomásain az emiitett árúkat szállitó vonatok déli 12 óra után közlekednek, a vonatközlekedés idejéhez képest munkaszüneti napokon déli 12 órán túl is fuvarozhatok, vasúti szállításra felvehetők és kiszolgál­tathatók legyenek. A bemutatott rendeletben az élő állatok szállítására vonatkozólag tett intézkedésemet illetőleg kiemelem, miszerint a fentidézett 14.837/892. számú rendelet II A) n) pontja értelmében a munkaszüneti, napokon az élő állatok­nak csupán a szállítási eszközökből való kirakása ós hazaszállítása van meg­engedve, ellenben élő állatoknak feladás czéljából az állomásokra szállitása nem. Ez utóbbi körülményt azonban a gyakorlati életben az illető körök egészen à legutóbbi időkig nem vették figyelembe, úgy hogy az élő állatok­nak a vasutakra való szállitása, feladása, a szállitási eszközökberakása stb. munkaszüneti napokon egészen a legutóbbi időkig akadálytalanul történt. Ujabban azonban a múlt évi szeptember hó 25-ón 63.617.-szám alatt kibo­csátott s annak idején a tisztelt Házzal is közölt rendelet következtében köztudomásúvá vált, mely szállítmányok azok, melyek mint teherárúk munka­szüneti napokon is felvehetők s csak midőn az államvasutak élő állatoknak munkaszüneti napokon, szállítás czéljából való felvételét megszüntették, tűnt ki, mily nagy szükség van a magyar állatkereskedelem és állatkivitel, vala­mint a húsfeldolgozó ipar szempontjából arra, hogy munkaszüneti napokon élő állatok is akadálytalanul az állomásokra szállíthatók, feladhatók s a szállitási eszközökbe felrakhatok, megérkezésükkor a szállitási eszközökből kirakhatok és az állomásról rendeltetési helyükre szállíthatók legyenek. A rövid időn belül több oldalról érkezett kérvények szerint ugyanis az élő állatkiviteli forgalom érdekeire való tekintettel, nevezetesen a végből, hogy a kivitelre szánt élő állatok a kellő időben érkezzenek rendeltetési helyükre, a külföldi állat.vásárokra s hogy azoknak az állatvásárok színhelyén huzamosabb ideig való vesztegeltetóse s az ezzel járó fentartási költségek elkerülhetők legye­nek, úgyszintén, hogy az eladók arra se legyenek kényszerítve, hogy az út fáradalmai miatt törődött állatokat pihenés nélkül azonnal jelentékeny súly­vesztés és értékcsökkenés mellett árúba bocsássák, múlhatatlanul szükséges, hogy az élő állatoknak a vasúti állomáshoz szállitása, továbbszállítás czéljá­ból való feladása tekintetében a munkaszüneti napokra nézve az idézett 14.837/892. számú rendeletben foglalt korlátozás elejtessék a rendelet ellenére általánosan követett gyakorlat törvényes alapra fektettessék. Ki kell még emelnem, hogy az élőállatkivitel érdekében külön élőállat­vonatok vannak bevezetve, melyeknek bizonyos vonalokon vasárnapokon kell áthaladniuk, mivel különben az állatok egyes fontosabb kiviteli piaczokra a meghatározott piaczi napokra meg nem érkezhetnének s így az eddigi gyakorlat további fentartása nélkül ezen költséges" berendezés sem volna kellőleg kihasználható. Mindezek figyelembevételével, általános közgazdasági indokokból, a több­ször idézett 14.837/892. számú rendelet II. A) n) pontját a tisztelettel bemu­tatott rendeletben foglaltakhoz képest kiegészitendőnek találtam. Budapest, 1902. évi május hó 23-án. (P. H.) Láng Lajos s. k.y kereskedelemügyi m. kir. minister. 16*

Next

/
Oldalképek
Tartalom