Főrendiházi irományok, 1901. XIII. kötet • 370-423. sz.
Irományszámok - 1901-387
52 387. szám. 9. §. E törvényjavaslatban az 1. §.. mellett a 9. §. tartalmazza a legfontosabb rendelkezést. Ugyanis ezt a szakaszt — a 14. §-szál kapcsolatban — úgy kívánom értelmezni, hogy ezután a vármegyei összej; alkalmazottak fizetései és lakáspénzei kizárólag az állampénztárból fedeztessenek. Az Indokolás általános részében már emiitettem, hogy az állampénztár igénybevétele nem új keletű. Az államkincstár a vármegyei szükségletek fedezéséhez eddig is igen jelentékeny összeggel járult hozzá. Az 1902. évi vármegyei költségvetések tanúsága szerint a vármegyei összes szükségletek 14,917.172 korona 01 fillért tettek ki, ezzel szemben az állampénztár, mint fedezeti forrás 12,959 923 korona 01 fillérrel szerepel. A megszaporodott vármegyei teendők folytán a vármegyei szükségletek is növekedvén, a vármegyék már régóta kénytelenek voltak külön rendeltetéssel biró alapjaikat is közigazgatási czélokra igénybe venni. Azt, hogy a vármegyei alapok eredeti rendeltetésüktől el vonassanak s közigazgatási czélokra fordíttassanak, a törvényhozás már az 1883 : XV. t.-cz. alapjául szolgált törvényjavaslat tárgyalásakor sem tartotta megengedhetőnek. Ennek a helyes álláspontnak a folyománya az volt, hogy a gyámpénztári tartalékalapok jövedelméből közigazgatási czélokra forditott körülbelül 54 000 frt és a vármegyei székházépítési alapokból hasonlóan igénybevett 8.000 frt a vármegyei költségvetések fedezeti részéből akkor töröltetett, s az ez által előállott hiány az állampénztárból fedeztetett. 1883. óta azonban a viszonyok kényszerítő hatása alatt újra előtérbe lépett és csaknem általánossá vált a különböző vármegyei alapok igénybevétele. Ha eltekintek is attól az újra meghonosodott, helytelen gyakorlattól, hogy egyes vármegyei alapok eredeti rendeltetésüktől eltérő czélokra használtatnak fel, a vármegyei alkalmazottak rendes illetményeinek kizárólag az állampénztárból leendő fedezését még a következő okból is móltányosnak és szükségesnek vélem. Nem tartom ugyanis sem igazságosnak, sem méltányosnak, hogy mig egyes vármegyék alkalmazottaik javadalmazásához egyáltalán nem, vagy csak elenyészően csekély összeggel járulnak hozzá, addig más vármegyék az adófizető lakosság jelentékeny megterhelésével járó vármegyei pótadók ós különböző rendeltetésű alapjaik terhére megszavazott tetemes összegeket kötöttek le ugyanezen czélra. Tehát a közteherviselés arányos megosztása érdekében is szükséges, hogy a vármegyei alkalmazottak fizetése és lakáspénze kizárólag az állampénztárból fedeztessék. A vármegyék 1902. évben 1,149.215 korona 35 fillérrel járultak hozzá alkalmazottaik javadalmazásához. E törvényjavaslat elfogadása esetén ebből az Összegből még lekellene vonni 67.294korona44 fillért, mely összeg a 10. §. értelmében a személyi pótlékok fedezésére szolgálna, tehát időlegesen a vármegyék terhe maradna (12. melléklet). E szerint tehát 1,081.920 korona 91 fillért tenne ki az az összeg, mely a vármegyei hozzájárulások felszabadítása folytán az állampénztár terhére esnék. Ennek a kétségtelenül jelentékeny tehernek súlyát azonban csökkenti az, hogy az eddigi vármegyei hozzájárulások a vármegyék rendelkezésére bocsáttat várj, a vármegyék az évek során át felszaporodott számadási hiányaikat s kellő fedezet hiányában évről-évre növekedő háztartási szükségleteiket néhány év alatt saját erejükből fedezhetnék, s az állampénztár megszabadulna a vármegyék állami javadalmazásának évrőlévre szükségessé vált emelésétől, póthitelek engedélyezésétől.
