Főrendiházi irományok, 1901. XIII. kötet • 370-423. sz.
Irományszámok - 1901-391
302 391. szám. A kedvezőtlen terepviszonyok mellett a kvarczczal elegyes csillámpala útépitéshez és az út fentartásához alkalmas kőzetet nem ád, úgy hogy a nagy forgalmú útvonal állandó jókarban tartása szinte lehetetlenné válik és a mellett a kincstárra, a mely az útfentartás költségeihez 80°/o arányában járul hozzá, évi átlagban 12.827 K 67 f-t kitevő tetemes terhet ró. A termények kiszállítását azonban még nehézkesebbé teszi a fuvarerő és takarmány elégtelensége, a mely körülmények, ha a tüzifausztatás továbbra fentartatik is, legalább a műfahozamoknak vasúton való szállitását feltétlenül szükségessé teszik. A tüzifausztatás további fentartása esetén azonban minden esetre figyelembe veendő lesz az annak terhére eső mennyiségi (lágy fánál 36, kemény fánál 15*l°/o) és minőségi apadék és a vizimüvek fentartási költsége, úgy, hogy ha mindezen tényezőket, valamint a belterjesebb és akadálytalanabb kihasználás és ezzel kapcsolatban kiszállítás lehetőségét tekintjük, előreláthatólag oda fog terelődni a dolog, hogy a tűzifa is vasúton szállittassék. 4. A zsarnóczai kerületben épitendő zsarnócza—prohoczkai vasút, végül 22 km. hosszban a garamberzeneze—lévai h, é. vasút Zsarnócza állomásától kiindulva Zsarnócza község és Zsarnóczakohó, Felsőhámor, Gyertyánfa telepek mellett haladna el és a Prohoczka nevű fővölgy középrészében a gyertyánfai vizifürészen felül mintegy 6 klmnyi távolságban végződnék. Az építési költségek mintegy 540.000 K-ra tehetők. Kérdéses vasútnál a kincstár a bródi erdőgondnokságot képező 112 kat. hold tölgy, 5.986 kat. hold bükk és 4.273 kat. hold fenyő, vagyis egészben 10.371 kat. hold erdőterülettel van érdekelve. Az évi átlagos fahozam fenyő épületfában 7.000 köbméter, bükkfában 900köbm., bükk-tüzifában 27.000 ürköbméter és fenyőtüzifában 3.600 ürköbméter, vagyis egészben kereken 8.000 ürköbméter műfát és 30.000 ürköbméter tűzifát képvisel. Az évi hozamterület mintegy 260 kat. holddal, a holdankinti faerték 740 K-val és igy az évi fahozam értéke egészben 192.400 K-val számitható. A fahozamok kiszállítása ez idő szerint tengelyen történik, annak költséges volta mellett azonban a tűzifának egy része legújabb időkig nem volt értékesíthető s ugyanazon okoknál fogva az alárendeltebb minőségű haszonfa is a vágásban értékesittetlenül visszamaradt, pedig az erdőségek különben a közlekedési fővonalakhoz elég közel feküsznek. Hogy tehát az erdők belterjesebb kihasználása lehetővé váljék, a kiszállításnak folytonosnak és a jelenlegi tengelyen való szállítás aránytalanul nagy költségeitől mentesnek kell lenni. Tömeges és olcsóbb szállítási mód szükséges, ennélfogva nemcsak hogy a gyengébb minőségű és távolabbi, jelenleg értéktelen anyag kihozható, de hogy a tetemes gyéritési fatömeg is kihasználható legyen. Ez okból szándékoltatik a kérdéses vasút kiépítése. Itt is tehát nem egyedül jövedelmezőségi, hanem erdőgazdasági tekintetek is számbavehetők. 5. A zágrábi erdőigazgatóság novii erdőgondnokságában 15 km, hosszban 600.000 K költséggel egy sodronykötélpálya építése terveztetik. Ezen sodronypályánál a kincstár az említett erdőgondnokság és részben a jaszenaki erdőgondnokság mintegy 30.000 kat. hold bükk és fenyő erdőterületével van érdekelve. A pálya építését kifuvarozó utak, első sorban azonban a kivándorlás folytán előállott munka- és fuvarerő hiánya teszi szükségessé és miután a faanyag 900 m. magasságból egészen a tengerpartig lesz lehozandó, a terepviszonyok, illetőleg a hegyoldalak meredek volta pedig különben is a vasút építését alig, vagy a sok kanyarulat miatt csakis a vasútvonal aránytalan meghosszabbításával és