Főrendiházi irományok, 1901. XIII. kötet • 370-423. sz.
Irományszámok - 1901-391
39.1. szám. Í75 1863-ig—-a nagyszerűi Állami elmegyógyintézet megnyitásáig, — leszámítva a kisebbszeríi emberbaráfi és a Sçhwartzer-féle magánintézetei,, az elmebetegek sorsával való törődésnek csak nyomairól beszélhetünk. . ,, Az ,1868. év folyamán nyilt meg az emberbaráti eszméktől mind jobban áthatott közszellem sürgetésére az akkori viszonyok színvonalán álló és még n^a is megfelelő berendezésű lipótmezei állami elmegyógyintézet 500 férőhelylyel. Ennek megnyíltától és működésbe léptétől kell tulajdonkép számitanunk az elmebetegek ügyének felkarolását. Folytonos túlzsúfoltsága folytán azonban ez is csak annyiban tudott rendeltetésének részben megfelelni,, hogy a társadalomra nézve veszélyes és annak terhét képező elmebetegek egy kis töredékét lehetett elkülöníteni. Az itt tapasztalt túlzsúfoltság s az ebből származó veszedelmek kényszeritették az akkori kormányt, hogy 1884-ben az Angyalföldön 250 elmebeteg számára oly czélzattal rendezzen be egy tébolydát, hogy abban a gyógyithatlan elmebetegek nyerjenek elhelyezést. A folyton szaporodó s közveszélyességük miatt el nem utasitható beteglétszám következtében azonban ezen intézet is — megnyitása első napjától kezdje — mint gyógyító elmebeteg-intézet volt kénytelen működni. Az így már két állami intézet állandó, hovatovább fokozódó túlzsúfoltsága 1894-ben arra késztette a kormányt, hogy Szabolcs vármegye nagykállói székházát megszerezze s mintegy 300 elmebeteg befogadására átalakíttassa. Azonban ez sem sokat segített az országos bajon. Az elmebetegek iránti érdeklődés, de leginkább az elmebeteg eltartására köteles magánosokat és községeket sújtó nehézségek arra ösztönözték a nagyobb kórházakkal bíró törvényhatóságokat, hogy kórházaik keretében elmebeteg-osztályokat állítsanak fel, mely törekvést a kormány az 1898 : XXI. t.-cz. 14. §-ában lefektetett elvek mellett minden rendelkezésre álló eszközzel előmozdítani igyekezett, s azok létesítését az ápolási díjak terhére engedélyezett kölcsönök törlesztésével támogatta. Az elmebetegek nagy száma mellett azonban úgy ezen osztályok felállítása, mint a pozsonyi állami kórház keretében 1897-ben újonnan épült elmebeteg-gyógyosztály csak rövid időre segített az égető szükségleten s úgyszólván csak a rögtöni segély jellegével birt. A létesített elmebeteg-osztályok u. i. már megnyitásuk napján megteltek s az országban létező és elmebetegek elhelyezésére szánt összes helyiségek ma is annyira túl vannak tömve, hogy az ebből származható károkért és veszélyekért felelősséget vállalni többé nem lehet. Pontos tájékozódás-végett 1895-ben az összes elmebetegek névszerinti összeírása rendeltetett el, mely összeírás az adatok hiányosságának pótlása és ellenőrzése szempontjából 1901-ben megismételtetett. E szerint kitűnt, hogy Magyarországon a 19.757 hülyével együtt 34.852 elmebeteg található, kik közül állami elmegyógyintézetben elhelyezést nyert 2.633, a kórházak elmebeteg-osztályán .menedéket talált 2.640, összesen tehát 5.273, s így a közegészség és közbiztonság állandó veszélyeképen, s hozzátartozóik kimondhatatlan kárára intézeten kivül tartózkodik 29.579 elmebeteg és részben közveszélyes hülye. Az intézetekben el nem helyezhető elmebetegeknek e megdöbbentően nagy száma nemcsak azt bizonyítja, hogy elmebeteg-ügyünk ez idő szerint még fejletlen, de azt is élénken bizonyitja, hogy egy, az eddigieknél nagyobb szabású elmegyógyintézet felállítása immár elodázhatlan kötelességünk. Mivel pedig az elmebetegápolás és gyógyítás legújabb irányzata bőséges és megdönthetetlen adatokat szolgáltatottarra is, hogy az elmebetegek elhelyezésére szánt intézetek börtönszerű zárt jellegére csak egyes, kivételes kórformáknál van szükség és a betegek legnagyobb részére sokkal kedvezőbb befolyással vannak,
